A Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubja

Ki ez a kisfiús mosolyú költő, aki akár négy sorban is képes kifejezni a világmindenséget, aki egy kelet-európai diktatúrában is européerként élte világát, látszólag tudomást sem véve az őt is megbéklyózni kívánó szellemi nihilből?

Ki ez az ember, aki a kortól és emberektől ennyire elzárkózva alkotott, aki nem kérte költőtársai barátságát – mondván, hogy őket írásaikon keresztül is tökéletesen meg tudja ismerni?

Eszter Pilinszky János zord költészetét mutatta be december 8-án a pátyi Irodalmi Klubban a megjelentek aktív részvételével. Nem kis feladatra vállalkozott, vállalkoztunk.

Eszter igen színesen ismertette Pilinszky családi hátterét és az őt érő hatásokat, amelyek alapvetően meghatározták a költő világlátását és végső soron költészetét: elnőiesedett család, Isten, prostituáltakat pátyolgató apácák, majd a második világháború képei, találkozásai a koncentrációs táborok lakóival, intellektuálisan igazából talán soha be nem teljesedett szerelmek, kettősség a remény és a sötétség mezsgyéjén.

Eszter előadása kezdetén, néhány vers felolvasása után megkérte a jelenlevőket, hogy soroljanak fel néhány szót, amelyek gyakran előfordulnak Pilinszky verseiben, és amelyek a versek hangulatát alapvetően meghatározzák. Magány, sötét, hideg, csillag, csönd, üres, űr…… Pilinszky kulcsszavai.

Pilinszky költészete minden „barokkos” elemet nélkülöz, néhány szó, néhány sor és nem túl sok vers; hideg pontossággal illeszti össze a szavakat minden felesleges elemet eltávolítva. Néhány jelző, néhány főnév, és egyre kevesebb ige.

Pilinszky első kötetét, az 1946-ban megjelenő Trapéz és korlátot – amely hangvételét és témaválasztását tekintve is meglehetősen újszerűen hatott – nagyon pozitívan fogadták; Pilinszky az utolsók közt kapta meg érte a Baumgarten-díjat. 1949-től több évre elhallgat; eközben inkább olvas, verses meséket ír, lektorként dolgozik, illetve verseket is ír, de következő kötete, a Harmadnapon, csak 1959-ben jelenik meg. A hatvanas évek elejétől sokat utazik: Párizsba, Londonba, Belgiumba, Svájcba, Amerikába. Verseit ismerik külföldön is, hiszen végtelenségig redukált sorait meglehetősen könnyű fordítani. Verseit többek közt Ted Hughes és Pierre Emmanuel fordítja. Pilinszky népszerű, – itthon és külföldön egyaránt. Rajonganak érte. Különösen a nők. Verseiben nagy szerepet játszik a nőkhöz fűződő ambivalens viszonya: kapcsolataiban csak fokozódik magánya.

Ugyanez a végtelen magány fogalmazódik meg a koncentrációs táborokkal kapcsolatos élményeire reflektáló verseiben is. Nagy összegző versét, az Apokrifet (1956) a szerző előadásában, felvételről hallgathattuk meg. Pilinszky lassan, kimérten mond ki mindent, mit a világról gondol.

Eszter a súlyos és sokszor komor verseket a költő feljegyzéseiből való részletekkel próbálta kissé ellensúlyozni; voyeurként bepillanthattunk Pilinszky mindennapjaiba, és elmosolyodhattunk néhány másodpercre egy-egy apró momentumon.

Pilinszky verseinek drámaiságát Eszter teljes átéléssel tolmácsolta az esten a jelenlevők számára. Nagy élménnyel és mély gondolatokkal gazdagodtunk.

Ide várjuk azokat a kedvenc verseket, amelyeket szívesen hallanának az Irodalmi Klub idei utolsó előadásán, 2010. december 22-én.

Ide kattintva a lap alján, egy űrlapon lehet hozzászólás formájában eljuttatni a 2-3 saját kívánságot. Az üzenet megírása után ki kell választani, milyen azonosítóval (pl. gmailes postafiók) küldi a versek címét. Ha egyik azonosítóval sem rendelkezik a felsoroltak közül, válassza a "névtelen" lehetőséget. Kérjük, az üzenet szövegében adja meg nevét!

Ha valamilyen technikai probléma folytán nem boldogulna az űrlappal, elküldheti kívánságait az irodalmiklub@gmail.com címre is.

"Ingem, akár egy tömeggyilkosé
fehér és jólvasalt,
de a fejem, akár egy kisfiúé
ezeréves és hallgatag."