Oldalak

2011. december 8., csütörtök

Meghívó - Egy orosz Pátyon


Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2011. december 12-én, hétfőn, 19 órai kezdettel!

Vlagyiszlav Otrosenko kortárs orosz író novelláját felolvassa és elemzi: Lackfi János költő, író, műfordító, egyetemi docens.

Valahol az Isten háta mögött, de lehet, hogy csak a távoli múltban vagy VLAGYISZLAV OTROSENKO mini novellafüzérében, méz, vodka és napfény felhőjében úszva áll Grisa dédapa udvara. Egybemosódik itt álom a valósággal, élet a halállal, emberi lények az állatvilággal, öregkor a gyerekkorral. Ebben a Noé bárkájában rendkívüli dolgok történnek, az arany trágyává változik, a légy emberré, a szotyola tüzes ménkővé, az akasztott ember ivócimborává. Egy ötéves gyerek szemszögéből ámulunk ezen a zsibvásáron, botladozunk manók, rákok, papagájok, operaénekesek és nagyszájú, mocskos, csurom szeretet öregemberek népes gyülekezetében.



2011. december 4., vasárnap

Nick Hornby: CiciKrisztus, 2011. november 28.




2011. november 23., szerda

Meghívó - Egy angol Pátyon

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2011. november 28-án, hétfőn, 19 órai kezdettel!

Nick Hornby kortárs angol író novelláját felolvassa és elemzi: Lackfi János költő, író, műfordító, egyetemi docens.

NICK HORNBY olyan könnyedén ír, hogy bestseller-szerzőnek vélhetnénk, ha nem lenne minden egyes könyve olyan mélységesen elgondolkodtató. Fergeteges humorú novellájában egy kétméteres, mázsa fölötti súlyú, faragatlan, de jóakaratú kidobófiú számol be életéről, amely különös múzeumi kalandba sodorja. Neki, akit a művészetnek még csak a szele is alig érintett meg valaha, egy provokatív kortárs műre kell vigyáznia, mely felkavarja a közvélemény művészi és vallási érzületeit. Ebbe az örvénybe keveredve barátunk a kétszer kettő józanságával próbál rendet vágni, porcelánbolti elefánt módjára csörtetve az esztétika legkomolyabb dilemmái között.



2011. november 9., szerda

Meghívó - Egy vietnami Pátyon


Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2011. november 14-én, hétfőn, 19 órai kezdettel!

Nguyễn Huy Thiệp kortárs vietnami író novelláját felolvassa és elemzi: Lackfi János költő, író, műfordító, egyetemi docens.

NGUYEN HUY THIEP elbeszélése a szocialista Vietnam „gulyáskommunista” korszakából tudósít, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy gulyásnak arrafelé se híre, se hamva. A főváros közelében jómódú értelmiségi család éldegél, hivatali fizetésüket ügyeskedve kiegészítik, két lánygyermeküket szeretik. Ekkor azonban betoppan a nyugdíjba vonult, régi vágású tábornok-apuka, egyenest a frontról, és nyers modorával, konok igazságérzetével fenekestül forgatja fel a langyos idillt, pokollá téve mindenki életét. Új és régi generáció meccséből vajon ki kerül ki győztesen?


2011. október 26., szerda

Arthur Phillips látogatása Magyarországon

Arthur Phillips néhány éve ismét Magyarországon járt, és látogatása alkalmával Lévai Balázs is készített interjút az íróval, amit a mellékelt videón lehet megtekinteni.

Kosztricz Tímea


2011. október 20., csütörtök

Meghívó - Egy amerikai Pátyon


Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2011. október 24-én, hétfőn, 19 órai kezdettel!
Arthur Phillips kortárs amerikai író novelláját felolvassa és elemzi: Lackfi János költő, író, műfordító, egyetemi docens.

Az amerikai fiatal írók egész generációja telepedett le a rendszerváltás után Közép-Európában. Egyrészt az otthoni dollárt remekül váltották errefelé, másrészt az élet is izgalmasabbnak és egzotikusabbnak ígérkezett. ARTHUR PHILLIPS kémnovellájának színtere a varázslatos Prága, amely különös szerelmi négyszög színhelye lesz. Két ügynök és két nagyhatalom ölelkezik egymással, sose tudni pontosan, ki őszinte és ki színlel szenvedélyt, ki tud többet a másikról, még kevésbé, hogy ki nevet a végén. Mert a falak, a berlini is, egy szép napon leomlanak, és nagy kérdés, mi marad akkor a játszmákból, a kapcsolatokból.



2011. október 19., szerda

Torgny Lindgren: Az ötujjú krumpli, 2011. szeptember 26.



Torgny Lindgren svéd író novellájának felolvasásával és elemzésével folytatódott az Irodalmi Klub előadássorozata, töretlen sikerrel. Az előző előadáshoz hasonlóan, most is megtelt a Könyvtár érdeklődőkkel. A fentebbi videó ízelítő az elhangzott novellából és a hozzá fűzött gondolatokból. Mivel Torgny Lindgren életrajzát elég szűkszavúan ismerteti a Világirodalmi lexikon, és még magyar nyelvű Wikipédia szócikk sem született az íróról, ebben a bejegyzésben egy valamivel bővebb életrajz hivatott kiegészíteni az előadáson elhangzottakat.

Gustav Torgny Lindgren svéd író 1938. június 16-án született egy Raggsjö nevű, néhány házból álló kis falucskában. A 18. század második felében alapított település Norjsö járáshoz tartozik, mely két várost, és hét falut foglal magába, napjainkban 4 287 lakossal, mintegy 2 000 km2-en. Ezen a vidéken tehát még 3 fő sem él átlagosan egy négyzetkilométernyi területen, s mint ilyen, Svédország egyik leggyérebben lakott vidéke. A járás az észak-svédországi Västerbotten megyében található. A megye Lappfölddel és a Balti-tengerrel határos, és az itt élő emberek mindennapjait még a 20. század első felében is a szegénység és a szabadegyházi közösségek szigorú vallásossága határozta meg. Ez a két téma a svédek egyik legnagyobb kortárs írójának tartott, és szintén Västerbottenből származó Per Olov Enquist több művének is alapanyagává vált. Így például a pünkösdista mozgalom svédországi történetét dolgozza fel a Lewi útja című regényében (kölcsönözhető a Könyvtárból), és ezen a szegénység sújtotta vidéken játszódik a magyarra ez idáig le nem fordított Kapten Nemos Bibliotek [Nemo kapitány könyvtára] című műve is.

A norrlandi északsvéd táj és környezet mellett két további gyerekkori élményből táplálkozik Torgny Lindgren írói indíttatása és művészete.
Az egyik ilyen körülmény, hogy háromgenerációs családban nőtt fel. A hosszú, sötét téli estéken az egész család körbeülte és hallgatta a nagymamát, aki nagyon sokat mesélt: bibliai történeteket, anekdotákat a saját, és az ősök életéből. Így az író a szóbeliség hagyományával nőtt fel, ami saját maga szerint is nagy hatással volt rá. Ez a hatás érződik elbeszélői stílusán, de azok nyelvezetén is. Maga Lindgren ezt egyszer úgy jellemezte, hogy „leginkább ahhoz hasonlít, amikor az isten háta mögötti kis faluban élő nagymamájának kellett időnként a rendőrrel beszélnie.”
A másik meghatározó élmény egy súlyos betegség, és az azzal járó trauma. Tuberkulózist kapott, és korai halált jósoltak neki. Lélekben fel is készült rá, hogy ő már nem lehet felnőtt, majd tizennégy éves korában kiderült, hogy mégis van esélye a túlélésre. Ez utóbbit először katasztrófaként élte meg, mert nem készült az életre, majd pedig meglepődött, hogy az ember élhet. A mai napig ezt a meglepetést próbálja leírni.

Tanári végzettséget szerez később Västerbotten megye legnagyobb, és Svédország legészakibb egyetemi városában, Umeå-ban – ami Rigával együtt 2014-ben Európa kulturális fővárosa címet viseli majd –, és ahol megismerkedik későbbi feleségével. Ez a város is szerepet kap az előadáson olvasott-elemzett Az ötujjú krumpli című elbeszélésben. Ezután délnek veszi az irányt, és Småland városába költözik, majd innen a közelbe, Vimmerby-be, és társadalomtudományokat tanít a hetvenes évek közepéig. Ez idő tájt érdeklődése a politika felé fordul, és belép a Szociáldemokrata Pártba, ahol kritikus álláspontot foglal el.

1965-ben adják ki első verseskötetét Plåtsaxen, hjärtats instrument címmel [Lemezvágó, a szív hangszere, magyarul nem jelent meg]. Vimmerbyben keletkezett költeményei 1970-ben kerülnek kiadásra, a Dikter från Vimmerby [Versek Vimmerby-ből] kötetben.
1971-ben jelennek meg versekbe foglalt gondolatai a szociáldemokráciáról, Milyen lenne Olof Palménak lenni? címmel. A kötetben Lindgren a miniszterelnökkel foglalkozik, nyugtalan, kereső elmének nevezve őt, „az utolsó jelentős prédikátorok egyikének”.
Az évtized első fele termékeny időszak a szerző életében, lírája mellett megjelennek prózai írásai is. Kortárs szatírái az iskola és a politika világából a Skolbagateller medan jag försökte skriva till mina överordnade [Iskolai semmiségek, miközben a feletteseimnek próbáltam írni]című kötetben 1972-ben láttak napvilágot, melyekben a szatíra eszközével tesz kísérletet az iskola világában a rejtett társadalmi viszonyok leleplezésére. Első regénye, az Övriga frågor [Egyéb kérdések, 1973.] és az ehhez kapcsolódó Hallen [A csarnok, 1975.] a helyi politika világában játszódnak, „azoknak a párttagoknak a névtelen, de exkluzív sorai közt, akik életet visznek a Svéd Szociáldemokrata Pártba”. A két elbeszélés központi témája a pártvezetés és a közkatonák között folyamatosan növekvő távolság kritikája.

A hetvenes évek második felében Lindgren írói munkásságában szünet következik, az író az átalakulás és az alkotói válság időszakát élte. 1978-ban a På tal om att skriva [Beszéd az írásról] című vallomásában azt írja: „most egyáltalán nem tudok írni”. Egy nagy realista regényen dolgozott, de rájött, hogy „nincs érzéke a realizmushoz”: „amint sikerült összeszednem szép számú realista szereplőt, és meglehetősen realista környezetbe helyeztem őket, ahol élik realista életüket, azonnal elkezdenek rakoncátlankodni, úgy viselkednek, mintha sosem lett volna közük a valós élethez, és már csak a képzelet világában élnek. Szörnyű bűnöket követnek el, meghalnak és feltámadnak, felmennek a mennyekbe, és hagyják magukat belevinni minden őrültségbe, amibe a nyelv beleviheti őket, míg végül szitkozódva és átkozódva elmenekülnek a tervezett regényből.“ Szemléletes érzékeltetése annak, hogyan folytatódott alkotói pályája.

Ugyanebben a cikkben Torgny Lindgren még elmondhatta: „Az egyetlen dolog, amiben hiszek és amit sikerült magammal vinnem az életbe, majd pedig aránylag csorbítatlanul megőrizni, az a demokratikus szocializmus.” Nem mintha ne lett volna vallásos hite – 1980 körül Lindgren választott az egyházak közül és katolizált. Két regénye kapcsolódik ide, melyeket „átmeneti könyveknek” nevezhetünk. Az első történelmi regénye Brännvinsfursten [A pálinka fejedelme, 1979.] címmel megelőlegezi nagy áttörését az 1980-as években, míg metszően szatirikus regénye a házaséletről Skrämmer dig minuten [Nem félsz a perctől? 1981.] bizonyos mértékig a hetvenes évek kortárs irányzatainak összegzése. Mindkét regény növekvő érdeklődésről tanúskodik általános emberi kérdések felé.

Még ha Torgny Lindgren nyolcvanas években keletkezett nagyregényeit a korszaktól való tudatos távolságtartás, és a mítoszok, a fantázia és a történelem világa felé való fordulás jellemzi is, írói stílusa a kortárs irodalmi törekvésekhez kapcsolódik, melyet olyan kérdések jellemeznek, mint a rendszerek sérülékenysége, a hatalommal való visszaélés, vágyakozás a rendre, a rendszertelenség kreatív ereje, valamint a világ racionalizálására tett erőfeszítések, amit folyamatosan megzavar az emberben és a természetben rejlő irracionalitás.

Az Ormens väg på hälleberget (1982., magyarul megjelent: Mint kígyó útja a kősziklán, 1988. ­– kölcsönözhető a Könyvtárból) művében Lindgren először tér vissza gyerekkorának világába, Västerbottenbe. A regény az elnyomást és nélkülözést ábrázolja egy västerbotteni faluban a tizenkilencedik században, a valódi főszereplő azonban a nyelv maga. A szülőföldre való visszatérés következménye a sajátos, tudatosan kialakított lindgreni nyelvezet: takarékos, letisztult, erőteljes, fesztelen, tele gyilkos humorral, nyelvjárási formák használatával és biblikus utalásokkal.
„A Mint kígyó útja a kősziklán egy zsellér család balladás-tragikus hangnemben elbeszélt szenvedéstörténete, mely a tizenkilencedik század második felében játszódik. Egy mitikus erejű anya tragédiája, a sorsára hagyott család kivételes zenei tehetséggel megáldott tagjainak pusztulása szegénységükből, s a helybéli gazdag uzsorással való összeütközésükből következik. „Éltünk, ahogy tudtunk” – mondja a történet első személyű elbeszélője, elfogadva, hogy kiszolgáltatottságukból, megalázó helyzetükből sehová sem menekülhetnek. A sátáni gonoszságot is Isten akaratának tulajdonítják, bajaikban legfeljebb „Miurunkhoz” fordulhatnak, egy-egy bibliai idézetben keresve vigaszt. Ez, a stílus kifejező erejét fokozó biblikus hang szerzőnk későbbi műveiben is felcsendül, forrása az 1540-ben készült, a svédországi reformációval egyidejű Biblia-fordítás, amelynek egyházi és világi használata – archaikus nyelvezete ellenére – még a XX. század első felében is általános volt.” [Gerencsér, 2004.]
 E regény jelentős áttörést hozott Lindgren számára, azóta ő az egyik legtöbbet fordított svéd író. A regényből film is készült, melyet Bo Widerberg rendezett.

A kerettörténetbe zárt elbeszéléseket tartalmazó Merabs skönhet [Merab szépsége] 1983-ban keletkezett, és úgy nyelvileg, mint bizonyos mértékig motívumaiban valamivel vidámabbra sikeredett ikertestvére a Mint kígyó útja a kősziklán című regénynek. Ezek valóban elbeszélések a javából, és a könyvet sokan – köztük maga Torgny Lindgren is – a szerző mesterművének tartják.
„Példabeszédeket olvashatunk a nyelv teremtő erejéről (Merab szépsége), ihletéséről (A legsúlyosabb szavak), a kifejezés veszélyeiről (A tuskóemelő), valamint a választás és nyelvhasználat kölcsönös függéséről (Szerelem). Ez utóbbi – noha a kötet sikerületlen darabjai közé tartozik – lényegében közvetlen, nyílt ars poetica már.”
„ És ’vannak szavak, amelyek égetnek’, ezért óvatosan kell bánni a szavakkal, s az sem jó, ha túl sok van belőlük, megcsömörlik tőlük az ember. Lindgren – ahogy a Merab szépsége című elbeszélésének esetlenül csetlő-botló figurája is –, az értéküket vesztett szavak jelenkori özönével szembeállva hiszi, hogy a megfelelő szóra találva elűzhetjük az életünket megrontó gonosz szellemet.” [Gerencsér, 2004.] 

Batseba (1984., magyarul: Bethsabé – kölcsönözhető a Könyvtárból) című regényében és Legender [Legendák, 1986.] című novelláskötetében Lindgren bibliai témákat dolgoz fel.
A magyarul is megjelent regényben az író az emberiség történelmének talányaira keresi a választ, „a mai ember kíváncsiságával, anélkül azonban, hogy bárhol is kilépne a bibliai történet (Sámuel II. és Királyok I. könyve) szabta keretek közül. Dávid királyt – egyik hűséges, ám „szabadon gondolkodó” alattvalója szerint – már szentté tette a hatalom, és „minden hőstett, minden megnyert háború, minden lerombolt város, minden kiirtott nép még nagyobb szentséget adott neki.” Dávidot a Bethsabé iránti szerelmi szenvedélyében ravasznak és kegyetlennek (az ammoniták elleni csatában elveszejteti a gyönyörű asszony férjét, Uriást) ábrázolja, s az olvasó konstatálhatja magában, hogy a zsidók nagy királya azt tette csupán, amit adott esetben a férfiasságával hivalkodó uralkodók mindegyike megtett volna. Esendő ember is a király, aki öregedvén egyre nehezebben igazodik el a világ dolgaiban: „már semmi sem olyan szilárd és biztos, mint régen” – mondja; már-már Bethsabé irányítja tetteit, s halála előtti utolsó pillanataiban az istenéhez hasonló tökéletességet tulajdonít az asszonynak. A szörnyű rémségeket átélt huszadik századi ember reminiszcenciáiként ható mondatokat sem érezzük idegeneknek az ótestámentumi könyvek szellemétől. Bethsabé az ammoniták lerombolt házait, a vérengzést túlélők rémült arcát látva azt kérdezi magában: „Hogy engedheti meg ezt az Isten?” Ilyen a halálát váró Absalom egyetemes keserűség sugallta felkiáltása: „Az emberélet képtelenség, bár soha meg ne teremtett volna bennünket az Úr!” [Gerencsér, 2004.]
E regénye német nyelvterületen is meghozta az ismertséget a szerzőnek, Franciaországban pedig 1986-ban, mint a legjobb külföldi könyv, a Fémina című folyóirat által alapított Le Prix Fémina Étranger díjat nyerte el. Ezzel a díjjal korábban többek közt Joyce Carol Oates és a Nobel-díjas John Maxwell Coetzee munkáit tüntették ki.
A mű jelentőségét hazájában jól mutatja, hogy a svéd „Világkönyvtár” (Världsbiblioteket) – mely nem más, mint sok száz szakértő bevonásával, többek közt a Svéd Akadémia és a Svéd Krimiakadémia közreműködésével összeállított lista minden idők 100 legjobbnak tartott könyvéről – ezt a művet is a halhatatlanok közé sorolta.

A Svéd Akadémia 1991-ben választja tagjává, ahol a 9-es számú széket kapja. Ugyanebben az évben jelent meg Till sanningens lov [Az igazság dicsérete] című könyve, melyben Lindgren csípős társadalmi szatírával tér vissza a jelenbe. A regény felhasználásával film készült 2003-ban Kommer du med mig då [Velem jössz?] címmel.

1995-ben lát napvilágot Hummelhonung című regénye (magyarul is megjelent 1996-ban, Dongóméz címmel), ami már ismét szülőföldjén, Västerbottenben játszódik. A valóságot és az irrealitást Lindgren – irracionális tudattartalmak ábrázolására vállalkozva – e regényében tudta a legszembetűnőbben egyesíteni.
„Észak-Svédország két isten háta mögötti tanyáján él két testvér, évtizedek óta haragban és gyűlölködésben. Mély árkot, sáncot ás mindegyik, hogy a másik meg se közelíthesse a tanyáját. Különös események történnek a regényben, titokzatos baleset éri azt a fiút, akit mindkét férfi, miként a szülőanyját is, a magáénak tart. A békéltetőt elutasító, ám egymáshoz még ellenségként is ragaszkodó testvérek kizárják magukat a társadalomból, a magány gonosszá teszi őket, életük megfeneklik, „fölöslegesnek bizonyult”. Az extrém történet (amely Lindgrennél szokatlanul viszolyogtató naturalisztikus részleteket is tartalmaz) hátterében mélyebb gondolatok feszülnek: az ember és magány, a természet és civilizáció (annak közmegegyezéssel elfogadott rendje), az ember és a hagyományos egyházi közvetítés nélküli vallásosság, a felvett szerep és egyéniség, az ember és a betegség (amellyel megtanultak együtt élni) s a halál, amely egyszerre ragadja el a két testvért.” [Gerencsér, 2004.]
A regényből 2001-ben opera készült, melynek zenéjét Carl Unander-Scharin szerezte.

Következő kulcsregénye 2002-ben jelent meg Pölsan (magyarul: Tüdőkása, 2003.) címmel (kölcsönözhető a Könyvtárból).
„Az olvasó már a regény kezdetén felismeri, hogy írónk bravúrosan váltogatja az elbeszélői nézőpontokat … a könyv egyik szellemes megoldású epizódjához érve mégis meglepődve olvassuk újra a sorokat. Leírja, hogy a tanító és furcsa barátja, Robert Maser – akiről az a hír járta, hogy a háborút túlélő Martin Bormannal azonos –, elvetődve egy lappföldi tanyára, egy cingár, nyakigláb gyerekre bukkan. Téged hogy hívnak, kérdezik. Torgnynak. Torgny Lindgrennek. A fiú elmondja: „…nem vagyok egészséges. Van egy kis tüdőbajom.” Sokáig beszélgetnek. A gyerek: „Nem panaszkodom. Ellenkezőleg, hálás vagyok a sorsnak. Hálás, mert nem kell megérnem a nagykorúságot.” Búcsúzásul és „vigasztalásul” az idegenek énekelnek a fiúnak, aki látja „ahogy nyakukon dagadnak az erek, ahogy izzadtság gyöngyözik a homlokukon.” Ezt a jelenetet „soha nem felejti el, erre emlékezni fog, ameddig csak él.” A több szálon bonyolított cselekményt s a XX. század második felén átívelő regényidőt (befejeztekor már „némi brüsszeli EU támogatással” is számolnak) a mű egészén átvonuló kettős metaforarendszer fogja egybe. E rendszer egyik oldala az anyag mitológiáját sejtető tüdőkása, ez a különlegesen ízletes eledel, amelynek receptjét „nem lehet szavakba önteni”, főzésére tanyánként más-más szertartást eszeltek ki, attól eltérni „bűn volna, galád merénylet a hagyomány ellen.” A másik oldala a tüdővész, amely az életet fenyegető pusztító erők állandó jelenlétét érzékelteti. A tüdővész – írja bevezetésként a jegyzetíró – „akit megtámad, elsorvad. Néhány hét leforgása alatt véres kásává válik a tüdeje.” [Gerencsér, 2004.]

Néhány év múlva kiderült, hogy e két regény, a Dongóméz és Tüdőkása nem csupán összetartoznak, hanem egy „triptichon” (trilógia) részei, melynek harmadik darabja 2005-ben jelent meg Dorés bibel [Doré bibliája] címmel. A három művet 2006-ban egy kötetben is kiadták, Nåden har ingen lag [A kegyelem nem ismer törvényt] cím alatt.

Két évvel később, 2007-ben adták ki Norrlands Akvavit [Norrlandi aquavit] című regényét, mely az utolsó nagy vallási megújulással foglalkozik, Västerbottenben.

2010 őszén jelent meg legújabb könyve Minnen [Emlékek] címmel, amiről Lindgren maga azt állította, ez lesz az utolsó. Azóta a legnagyobb svéd napilap, a Dagens Nyheter (DN) hasábjain egy interjúban elhatárolódott e kijelentésétől.

A fentebb bemutatott életrajzi mozzanatokon kívül nagy hatást gyakoroltak az íróra Kierkegaard és Schopenhauer írásai is, műveiben közvetlenül tetten érhető módon.

Torgny Lindgren személye számunkra, magyar anyanyelvű olvasók számára is érdekes vonatkozással bír. Mint a Svéd Akadémia és a Nobel-díj Bizottság tagja, ő tartott laudációt Kertész Imre irodalmi Nobel-díjának átadásán. Beszéde közben az íróhoz fordulva, a hivatalos angol nyelvről németre váltva, a következő szavakat intézte hozzá:
„Egyszer azt írta valahol: mindig is másodosztályú, félreismert és meg nem értett magyar író leszek; a magyar nyelv mindig is másodrangú, félreismert és meg nem értett nyelv marad. Ez ellen az ironikus megállapítás ellen szeretnék most a Svéd Akadémia nevében határozottan tiltakozni…”

Reméljük, számunkra sem marad elszigetelt a svéd nyelv, és hamarosan olvashatjuk Torgny Lindgren többi írását is magyarul.


A szerző magyarul megjelent művei:

Az ötujjú krumpli : elbeszélések és legendák / Torgny Lindgren ; ford. Jávorszky Béla. - Budapest : Széphalom Kvműhely, cop. 1997. - 174 p. – (Magyar napló könyvek)

Mint kígyó útja a kősziklán : regény / Torgny Lindgren ; [ford. és az utószót írta Jávorszky Béla]. - Budapest : Európa, 1988. - 140 p. - (Modern könyvtár)

Bethsabé : regény / Torgny Lindgren ; [ford. Csatlós János] / [ill. Árkossy István]. - Budapest : Európa, 1989. - 373 p.

Dongóméz / Torgny Lindgren ; ford. Jávorszky Béla. - Budapest : Széphalom Kvműhely, cop. 1996. - 188 p. – (Magyar napló könyvek)

A tüdőkása / Torgny Lindgren ; ford. Jávorszky Béla. - Budapest : Széphalom Kvműhely, cop. 2003. - 184 p.


A bejegyzés elkészítéséhez felhasznált források



A novellát ide kattintva olvashatják el
























2011. szeptember 21., szerda

Meghívó - Egy svéd Pátyon


Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2011. szeptember 26-án, hétfőn, 19 órai kezdettel!
Torgny Lindgren kortárs svéd író novelláját felolvassa és elemzi: Lackfi János költő, író, műfordító, egyetemi docens.

TORGNY LINDGREN elképesztő novellájában adva van Otto, a konok és magányos vidéki koma, aki mindennel spórol, mindent beoszt és próbálja szép lassan gyarapítani tulajdonát. Ez a tevékenység kitölti életét, felemészti minden erejét, megszállottan törtető, eleven csontvázzá aszalja őt. Vajon meddig megy el mohóságában ez a modern zsugori, megállítják-e a birtokhatárok, keresztülgázol-e mások érzésein, életén? Igaz-e, hogy a legkérgesebb lélek mélyéről is szépség fakadna? Föld és kő, krumpli és vér keveréke ad különös zamatot ennek a mesésen kegyetlen északi novellának.



2011. szeptember 14., szerda

Akutagava Rjúnoszuke: A bozótmélyben, 2011. szeptember 5.




Akutagava Rjúnoszuke: A bozótmélyben című elbeszélésnek elemzésével vette kezdetét a Lackfi János vezette világkörüli szellemi utazás 45-50 résztvevővel, az Irodalmi Klubban. Az első est feszült figyelemmel kezdődött, majd a közös gondolkodás és vita nyomán kialakult érdeklődéssel, oldott hangulatban telt.

Az előző előadássorozattal összehasonlítva, legtöbb tekintetben újdonságot hozott az első est, már az előadás felépítésében követett módszer miatt is: a szöveg hangulatának átélése, és a figyelem hőfokának emelése miatt nem ismerjük meg előre a kiválasztott írásokat, legtöbben most találkozunk ezekkel először.
Ezúttal más módon közelítettünk a kiválasztott szöveghez, a korábbi előadássorozaton képviselt felfogáshoz képest. Az előadó nem életrajzi adatok mentén elemzi az elbeszéléseket, hanem kulturális kiegészítések mellett a novellák szerkezetét és a szereplők megformáltságát vizsgálva, retorikájuk feltárásával próbál közelebb vinni bennünket a szerző gondolatmenetéhez.

Az életeseményekben nem bővelkedő szerző, Akutagava Rjúnoszuke szellemi fejlődését nagyban befolyásolta, hogy hazája, Japán nem sokkal korábban nyílt meg Nyugat felé, beengedve az addig ismeretlen és idegen-furcsa szellemi áramlatokat. Akutagava írói teljesítményét abban mérhetjük, hogyan próbált műveiben a két világ között hidat képezni.

A magyar fordításban alig 16 oldalból álló rövid kis remekmű egy rendőrségi jegyzőkönyv, hét vallomással: négy tanúéval és három gyilkosjelöltével. Utóbbiak az európai krimi hagyományaitól eltérően nem ártatlanságukat igyekeznek bizonyítani, hanem mindhárman magukra vállalják a tettet. Többszörösen egymásra rétegzett történettel van dolgunk, mely történetek a keleti gondolkodás szerint egyszerre lehetnek igazak, mégis egy elkövetőt keresünk: ki hazudik, és mi az igazság. A mű szerkezete ebbe az alapvető ellentmondásba feszítve épül fel. Az elbeszélés megértését tovább nehezítik a Kelet és Nyugat közötti kulturális eltérések, melyekhez támpontokat kaptunk az est folyamán Jánostól. A novella több rétege nyilván így is láthatatlan maradt előttünk, nem beszélve apró, finom mozzanatokról, melyeket talán a fordítás is elfed, viszont legtöbben új írói szemléletet, és elbeszélő stílust ismerhettünk meg cserébe.

A novella két alapvető szerkezeti egységét a négy tanú, és a három potenciális gyilkos vallomásai adják, melyek terjedelmükben, megformáltságukban egyaránt élesen elválnak egymástól. Megtudtuk, hogy a keleti gondolkodás szerint mind a négyes, mind pedig a hármas szám a teljességet jelenti, ami tovább erősíti a szöveg tagolását. A tanúk vallomásait követve egyszerre kerülünk közelebb a bozót mélyéhez, és ugyanakkor az elbeszélés egy másik szálán fokozatosan távolodunk is a tett színhelyétől. A három lehetséges gyilkos vallomásaiban sok az átfedés és az ellentmondás. Ezek kibogozására vállalkoztunk János útmutató gondolataival, játékos formában: az est vendégei az esküdtszék szerepét vállalták magukra, miközben az előadó táblán rendszerezte a vallomásokban elhangzó állításokat. Három kérdést vizsgálva próbáltuk meg felderíteni a nemes japán lovag gyilkosának kilétét: kinek állhatott érdekében a bűntett, ki hogyan jött volna ki a történetből, ha magára vállalja a tettes szerepét, és végül, mi történt. A hallgatóság aktív részvétele tovább inspirálta az előadói stílust is, és a hangulat a téma komolysága és mélysége mellett fesztelenné vált. A történet végére érve azt vettük észre, hogy a lehetséges indítékokat keresve elmerültünk saját spekulációinkban, holott korántsem biztos, hogy a mi logikánkkal feltárható a történet teljes mélységében – ha az egyáltalán logikus, a szó bevett értelmében. Mivel minden beszéd arról is szól, hogy a beszélőt hitelesíti, ezért a „nyomozás” során azt vizsgáltuk, hogy az egyes szereplők retorikáikon keresztül hogyan próbálják elhitetni, valósággá tenni életüket a szöveg befogadói előtt. Hogy az esküdtszék hétfő esti döntése alapján melyikük volt a legsikeresebb, azt utólag is megtudhatják azok, akik megnézik az előadásról készült felvételt, ami most kivételesen teljes hosszában elérhető a rendezvény honlapján.

Az előadás után némi sütemény és kávé, tea mellett kötetlen formában folyt tovább az eszmecsere az előadó és a vendégek között. Ezek a párbeszédek szintén további sok érdekes gondolattal és értékes információkkal gyarapították az érdeklődők ismereteit.
Köszönjük a nagyszerű előadást, köszönjük az érdeklődők aktív részvételét, akik maguk is alakították az est hangulatát – és kíváncsian várjuk a svéd utazást szeptember 26-án!





2011. augusztus 12., péntek

Lackfi János irodalmi estjei

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt
VILÁGOK HARCA PÁTYON
című irodalmi sorozatunk estjeire!


Az elhangzó novellákat válogatja, felolvassa és élve boncolja:
LACKFI JÁNOS
költő, író, műfordító, egyetemi docens.

Tea és sütemény mellett élénk vitába fog:
a KÖZÖNSÉG.


A sorra kerülő novellák semmiképp nem a durvaságra építenek, de az élet olykor nem a szebbik arcát mutatja bennük. Úgyhogy ezek az esték most nem tizenhat év alattiaknak szólnak.


Szeptember 5-én, hétfőn, 19 órai kezdettel
EGY JAPÁN PÁTYON


Gyilkosság történt a vadonban, legalábbis ha hiszünk AKUTAGAVA RJÚNOSZUKE jegyzőkönyvének, melyben hét tanút kihallgatva kísérletet tesz a rejtélyes eset felgöngyölítésére. A szerző száz éve született, ám a történet időtlen és nagyon is eleven. A kelleténél több gyanúsítottunk van ugyanis, és nem igazán tudjuk eldönteni, kinek hihetünk pontosan. A keleti gondolkodás szerint három fő rossz lakik az emberben, úgymint hiúság, kapzsiság és tudatlanság. Az előbbi kettő nagy szerepet játszik a bűnügyben, az utóbbi pedig a nyomozóvá előlépett olvasót jellemzi: nincs mese, végére kell járnunk ennek a történetnek…





Szeptember 26-án, hétfőn, 19 órai kezdettel
EGY SVÉD PÁTYON

TORGNY LINDGREN elképesztő novellájában adva van Otto, a konok és magányos vidéki koma, aki mindennel spórol, mindent beoszt és próbálja szép lassan gyarapítani tulajdonát. Ez a tevékenység kitölti életét, felemészti minden erejét, megszállottan törtető, eleven csontvázzá aszalja őt. Vajon meddig megy el mohóságában ez a modern zsugori, megállítják-e a birtokhatárok, keresztülgázol-e mások érzésein, életén? Igaz-e, hogy a legkérgesebb lélek mélyéről is szépség fakadna? Föld és kő, krumpli és vér keveréke ad különös zamatot ennek a mesésen kegyetlen északi novellának.



Október 24-én, hétfőn, 19 órai kezdettel
EGY AMERIKAI PÁTYON

Az amerikai fiatal írók egész generációja telepedett le a rendszerváltás után Közép-Európában. Egyrészt az otthoni dollárt remekül váltották errefelé, másrészt az élet is izgalmasabbnak és egzotikusabbnak ígérkezett. ARTHUR PHILLIPS kémnovellájának színtere a varázslatos Prága, amely különös szerelmi négyszög színhelye lesz. Két ügynök és két nagyhatalom ölelkezik egymással, sose tudni pontosan, ki őszinte és ki színlel szenvedélyt, ki tud többet a másikról, még kevésbé, hogy ki nevet a végén. Mert a falak, a berlini is, egy szép napon leomlanak, és nagy kérdés, mi marad akkor a játszmákból, a kapcsolatokból.





November 14-én hétfőn, 19 órai kezdettel
EGY VIETNAMI PÁTYON

NGUYEN HUY THIEP elbeszélése a szocialista Vietnam „gulyáskommunista” korszakából tudósít, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy gulyásnak arrafelé se híre, se hamva. A főváros közelében jómódú értelmiségi család éldegél, hivatali fizetésüket ügyeskedve kiegészítik, két lánygyermeküket szeretik. Ekkor azonban betoppan a nyugdíjba vonult, régi vágású tábornok-apuka, egyenest a frontról, és nyers modorával, konok igazságérzetével fenekestül forgatja fel a langyos idillt, pokollá téve mindenki életét. Új és régi generáció meccséből vajon ki kerül ki győztesen?






November 28-án, hétfőn, 19 órai kezdettel
EGY ANGOL PÁTYON

NICK HORNBY olyan könnyedén ír, hogy bestseller-szerzőnek vélhetnénk, ha nem lenne minden egyes könyve olyan mélységesen elgondolkodtató. Fergeteges humorú novellájában egy kétméteres, mázsa fölötti súlyú, faragatlan, de jóakaratú kidobófiú számol be életéről, amely különös múzeumi kalandba sodorja. Neki, akit a művészetnek még csak a szele is alig érintett meg valaha, egy provokatív kortárs műre kell vigyáznia, mely felkavarja a közvélemény művészi és vallási érzületeit. Ebbe az örvénybe keveredve barátunk a kétszer kettő józanságával próbál rendet vágni, porcelánbolti elefánt módjára csörtetve az esztétika legkomolyabb dilemmái között.




December 12-én, hétfőn, 19 órai kezdettel
EGY OROSZ PÁTYON

Valahol az Isten háta mögött, de lehet, hogy csak a távoli múltban vagy VLAGYISZLAV OTROSENKO mini novellafüzérében, méz, vodka és napfény felhőjében úszva áll Grisa dédapa udvara. Egybemosódik itt álom a valósággal, élet a halállal, emberi lények az állatvilággal, öregkor a gyerekkorral. Ebben a Noé bárkájában rendkívüli dolgok történnek, az arany trágyává változik, a légy emberré, a szotyola tüzes ménkővé, az akasztott ember ivócimborává. Egy ötéves gyerek szemszögéből ámulunk ezen a zsibvásáron, botladozunk manók, rákok, papagájok, operaénekesek és nagyszájú, mocskos, csurom szeretet öregemberek népes gyülekezetében.







2011. június 20., hétfő

Meghívó - Weöres Sándor-est

Csak játék, mondja dalomra a kortárs,
s a jövő mit se szól rá, elfeled.
Verseimet ajánlom a falaknak,
úgy írtam ahogy nekem jólesett.


(Rongyszőnyeg 116.)

Szeretettel meghívjuk a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, melynek témája Weöres Sándor élete és költészete, Kiss Eszter művésznő előadásában. A klubest időpontja: 2011. június 22. szerda, 19.30-21 óra.


Azt est folyamán elhangzó versek letölthetőek innen: letöltés.




2011. június 7., kedd

Meghívó - Vörösmarty-est

"Mit tudtok ti hamar halandó emberek,
Ha lángképzelődés nem játszik veletek?
Az nyit mennyországot, poklot előttetek:
Belenéztek mélyen, s elámúl lelketek."



Szeretettel meghívjuk a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, melynek témája Vörösmarty Mihály élete és költészete, Kiss Eszter művésznő előadásában. A klubest időpontja: 2011. június 8. szerda, 19.30-21 óra.


Azt est folyamán elhangzó versek letölthetőek innen: letöltés.




2011. május 24., kedd

Meghívó - A magyar irodalom remetéi: Berzsenyi, Gárdonyi, Vajda

"Reménylek. Amit század nem tehet,
Az ezredek majd megteendik azt."

(A Pesti Magyar Társasághoz ‐ 1815)



Szeretettel meghívjuk a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, melynek témája A magyar irodalom remetéi (Berzsenyi Dániel, Gárdonyi Géza és Vajda János költészete), Kiss Eszter művésznő előadásában. A klubest időpontja: 2011. május 25. szerda, 19.30-21 óra.

Azt est folyamán elhangzó versek letölthetőek innen: letöltés, valamint Vajda János Végtelenség című verse innen: letöltés.



Az Irodalmi Klub vendége: Lackfi János, 2011. május 11.


   A Könyvtár Irodalmi Klubjának vendége 2011. május 11-én Lackfi János volt. A szokásos, harmincfőnyi hallgatóság ezúttal is összegyűlt, azonban Páty irodalom-, és különösen verskedvelő közönségéből sokakat nem lehetett látni az érdeklődők soraiban. Néhány szóban érdemes tehát megemlékezni arról, miről maradtak le azok, akik nem töltötték velünk az estét.
   A számos díjjal kitüntetett, országos hírű költő, író – aki lassan közéleti személyiség ismertségére tesz szert gyakori meghívásai és szereplése révén a televíziók és rádiók műsoraiban –, egyúttal nagyon szellemes előadó is: egyszerre intellektuális és szórakoztató. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanáraként nagy gyakorlata van abban, hogy ne csak azt láttassa közönségével, hogyan kell olvasni a verseket, írásokat, hanem azt is, hogyan születnek azok. Ebbe nyerhettünk betekintést a Könyvfesztiválra megjelent két új kötetének bemutatásán keresztül. Az elmúlt hat-hét év terméséből válogató Élő hal című verseskötet, és az Élet és Irodalomban, illetve a Magyar Nemzetben megjelent novellákat egybegyűjtő A legnehezebb kabát című novelláskötet kiadását a művész negyvenedik születésnapjára időzítette.
   Az előadás első és nagyobbik része a verseskötet költeményeihez kapcsolódott. Eközben végighaladt azon a „kelléktáron”, amit a költő használ, mígnem végső formába önti költeményeit. A világ kis anekdotikus részleteire, a költői hagyományra és a folytonosan változó nyelvre, mint forrásra külön-külön felhívta figyelmünket az előadó, és a kötetből vett versekkel érzékeltette is ezek fontosságát. Olyan kérdéseket próbált megválaszolni gondolataival, a hétköznapi életből vett példákon keresztül és verseinek felolvasásával, hogy milyen is legyen a mai művész, hogyan viszonyul egymáshoz forma és tartalom a műalkotásban, a technikai eszközök rutinos használata mennyire fontos, és hol húzódik rímfaragás és kreativitás határa. Így könnyed témájú, vicces versek, és komoly hangvételű költemények egyaránt elhangzottak az est folyamán.
   Az író-olvasó találkozó utolsó harmadában megtudtuk, A legnehezebb kabát című novelláskötet történetei környékünkön játszódnak, így akár rá is lehet ismerni egyik-másik helyszínre, szereplőre – vagy a szerző elmondása szerint akár olyasmire, amiről nem is írt. A negyvenhárom novella mindegyike emberi sorsokról szól, melyeket egy-egy állatmotívum vagy tárgy köré telepített az író. Az előadás végén a Hús című novellát hallgathattuk meg Lackfi János saját előadásában.
   Remélhetően Páty műkedvelő irodalmár közönsége legközelebb még nagyobb figyelemmel tünteti ki az eleven, élő irodalmat.



















2011. május 4., szerda

Meghívó - Lackfi János könyvbemutatója

Szeretettel meghívjuk Lackfi János költő, író előadására 2011. május 11-ére, 19.30 órai kezdettel a Pátyi Könyvtárba! Az Irodalmi Klub vendége a Könyvfesztiválra megjelent Élő hal című verseskötetét, és A legnehezebb kabát című novelláskötetét mutatja be és dedikálja.

A József Attila-díjas költő hat év verseit egybegyűjtő kötetébe itt olvashat bele, a novellákból pedig itt talál ízelítőt.




2011. május 2., hétfő

Meghívó - A játékos Kosztolányi

 
"Nem tudtam én dalolni nektek az újról, csak a régiről,
nem tudtam én dalolni nektek a földről, csak az égiről,
mert ami elmúlt, az csodásan kísért az én dalomba még,
mert aki meghalt az időben, úgy van fölöttem, mint az ég."




Szeretettel meghívjuk a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, melynek témája A játékos Kosztolányi, Kiss Eszter művésznő előadásában. A klubest időpontja: 2011. május 4. szerda, 19.30-21 óra.


Azt est folyamán elhangzó versek letölthetőek innen: letöltés.




2011. április 19., kedd

Meghívó - József Attila szerelmei

Pilinszky János:
Újra József Attila

Te: bakája a mindenségnek.
Én: kadettja valami másnak.
Odaadnám tiszti kesztyűmet
cserébe a bakaruhának.




Szeretettel meghívjuk a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, melynek témája József Attila szerelmei, Kiss Eszter művésznő előadásában. A klubest időpontja: 2011. április 20. szerda, 19.30-21 óra.


Azt est folyamán elhangzó versek letölthetőek innen: letöltés.




Költőnők-nőköltők, 2011. március 30.

   Az irodalmi klub március 30-i rendezvényén magyar költőnők műveiből válogatott Kiss Eszter színművész. Az előadást megelőzően felvetődő kérdésre, miszerint másként ír-e egy nő, illetve hogy nemi identitásunk közrejátszik-e az olvasásmódunkban, már a kiválasztott versek is megadták a választ. Néhány kivételtől eltekintve emocionális töltetű költemények kerültek be a válogatásba, tipikusan női problémákat tematizálva.
   Az irodalomtudomány ma már egyetért abban a kérdésben, hogy minden olvasói, befogadói tapasztalat más és más, így létezhet női szöveg és olvasat is. Az 1960-as évektől a feminista irodalomtudomány révén terjedt el a női irodalom fogalma, mely – nagy leegyszerűsítéssel élve – a műalkotásba belekódolt női identitásproblémákat, szerepeket elemzi, az ebből adódó társadalmi problémákra is rávilágítva. Alapvetően abból kiindulva, hogy a művekbe beépülő női tapasztalat más, mint a férfié.
   Kiss Eszter ezúttal tehát hazai költőnők alkotásából válogatott: több olyan alkotó műveivel találkoztunk, mely része a kánonnak, egyetemi előadások témája. Közismert a Petrőczy Kata Szidónia, Lesznai Anna, Kaffka Margit életmű, s ugyanakkor olyan szerzők is szóba kerültek, akiknek életműve és személye, noha nagyon izgalmas, mégsem része az irodalmi köztudatnak, elsüllyedt szerzőnek számítanak (Kolosy Elvira, Karay Ilona). A műveket olvasva - igazságtalanul.
   A továbbiakban újabb adatokkal szeretném visszaidézni és bővíteni az előadáson elhangzottakat.

   Elsőként a magyar női költészet egyik legkorábbi képviselőjétől, Petrőczy Kata Szidónia verseit hallottuk, aki a XVII-XVIII. század fordulójának egyik leggazdagabb és legmívesebb életművét tudhatja magáénak. A történelembe és a korabeli politikába alaposan beleszóló Habsburg-ellenes család sarja, a történelem és saját magánéletének viharai közepette írta verseit. Az előbbibe beletartozott, hogy szüleinek és családjának a Wesselényi-összeesküvés bukása miatt menekülnie kellett Felső-Magyarországból, illetve hogy mind maga, mind férje politikai okokból rabságba esett. Mindemellett férjével, Pekry Lőrinccel sem volt felhőtlen a költőnő kapcsolata. Nem volt elég, hogy maga evangélikus lévén, református férfi felesége lett, Pekry azonban katolizált is, igaz, végül újra visszatért a református hitre. És – mikért a művésznő által tolmácsolt versek is mutatták – a férj hűtlensége is oka volt a sikertelen házasságnak. Mindezek, valamint gyermekeinek halála is közrejátszottak abban, hogy Petrőczy Kata élete vége felé – feltehetőleg a pietizmus hatására – egyre több verses imát is írt. Sajnos ezekről a versekről nem esett szó az előadás során – nyilván az idő rövidsége miatt. Ez a hallatlanul izgalmas személyiség, a hányatott életút, a történelem destruktív hatása áll ennek a vallomásos, már-már az intimitás határát súroló önfeltáró költészetnek a hátterében. Petrőczy Kata egyébként költeményeit vers és ének műszóval különböztette meg attól függően, hogy valamilyen dallamra írta-e azokat vagy sem.

   Időben egy nagyobb ugrást téve a továbbiakban Szendrey Júlia kevéssé ismert kötészetéről emlékezett meg Kiss Eszter. Petőfi feleségeként ismertségre szert tett Szendrey Júlia élete a költő halála után kevésbé ismert. Még a gyászév letelte előtt – főként egzisztenciális okokból – feleségül megy Horvát Árpád történészhez, akitől három gyermeke is született. Ezt a második házasságot sok vita és kritika kísérte, pl. Arany János A honvéd özvegye című versét róla írja. A frigy amúgy sem lett sikeres, Szendrey Júlia 1865-ben, nagybetegen elköltözik férjétől és gyerekeitől, s 1867 szeptemberében meghal. Írói munkássága 1850 után bontakozott ki. Versek mellett elbeszéléseket és naplót is írt, Andersen meséit és George Sand írásait fordította. Az elhangzó versekből is kitűnik, hogy a költőnőt női témák foglalkoztatják, pl. az anyaság; az elvesztett boldogság gyönyörűsége és a jelen disszonanciája finom metaforába bújtatva. Költészetén magánéletének sikertelensége sejlik fel. S miként költői életművét kutató Raczky Rita is megjegyzi, Petőfiné töredékes életműve épp annyira érdekes lehetett volna, mint élete, ha több időt ad számára a sors.

   A következő költőnő, Czóbel Minka hosszú, ám magánéleti viharoktól mentesebb életet mondhat magáénak. Személyét életében és halála után is sok legenda lengte körül, melynek két alappillére Justh Zsigmonddal kötött barátsága, mely mögött sokan szerelmet sejtenek, és a vele egy sírboltban nyugvó barátnővel, Büttner Helénnel kapcsolatos. Az Aracson születő és többnyire ott is élő költőnő, aki egyébként sokat utazott Európában és a Sorbonne-on végzett, Orczy Lőrinc unokája, sógora pedig Mednyánszky László. A festő hívta fel Jókai és Justh Zsigmond figyelmét Czóbel Minkára, aki az 1890-es évektől több folyóiratban is publikált. Szecessziós-szimbolista lírája, szabadvers-kísérletei a XIX. század végének, XX. század elejének legfontosabb költőnőjévé tették, noha kései életműve a Nyugat lírájával nem vehette fel a versenyt. Az elhangzottakkal ellentétben Czóbel Minka költészetét abszolút számon tartja az irodalomtudomány – legalábbis vizsgaanyag az egyetemi képzésben, és ma már a gimnáziumban is megemlékeznek róla. (Azt már csak sok-sok zárójelben merem leírni az előadáson elhangzott Ady-Czóbel kapcsolat meg nem valósulására tett utalás kapcsán, hogy 22 év korkülönbség van a két szerző között a költőnő javára, tehát ilyen fel sem vetődhetett kettejük között, és korabeli emlékiratok ismeretében úgy gondolom, Ady nőtisztelete kissé eltúlzottam épült be a köztudatba. Ellenben respektálta a női művészeket – mint A verselő asszonyok című, a bevezetőben elhangzott vers is mutatja.) Miként az előadáson elhangzott, Czóbel Minka fordította Verlaine verseit, s a hagyomány szerint Az ember tragédiáját németre fordította. Ám ez utóbbinak mai ismereteink szerint – mint ez a Madách Társaság elnökétől tudom – nem maradt fenn a kézirata.

   Feledésbe merült, ugyanakkor a Czóbel Minka pályakezdésével egybeeső, két kevésbé ismert költőnő, Kolosy Elvira és Karay Ilona szerény, de annál izgalmasabb életműve is.
   A művésznő elmondta, hogy alig tudható valami Kolosy Iréne Elvira életéről, ám annál jobbak és szellemesebbek költeményei. Az irodalomtörténet-írás tudja, hogy Kolosy Elvira egy kunhegyesi esküdt és egy református papleány gyermekeként született. Szüleitől örökölte műveltségét: az apja görög és latin szerzőket fordított és lapot is szerkesztett. Kolosy Elvira a helyi folyóiratokban már tizenéves korában publikált, majd mind az MTA Katona József, mind Arany János emlékére és tiszteletére hirdetett pályázaton versei dicséretben részesültek. Ezt és szülei halálát követően Budapestre jött, és számos neves lap (Vasárnapi Újság, Magyar Szalon, Bolond Istók) munkatársa lett. 24 éves korában bekövetkező korai halála akadályozta meg az életmű kiteljesedését. Szász Károly kálvinista püspök temette, aki egyben rokona és költőként a kor egyik legnépszerűbb alkotója, s munkatársa volt a Vasárnapi Újságnál. Az elhangzó epigrammák – mely formavilágot feltehetőleg apja szerettette meg – egyébként valóban nagyon szellemesek. Köszönet Eszternek, hogy felhívta rá a figyelmünket.

   Éppen tíz évvel kevesebbet élt Karay Ilona, akinek 18 fennmaradt versét, egy életrajzi prózáját és búcsúlevelét Weöres Sándor felesége, Károlyi Amy gondozásában ismerhettük meg. Az aradi születésű, majd Pécsett élő fiatal leány – miként az előadáson is elhangzott – családi problémák és egy reménytelennek vélt szerelem hatására édesapja pisztolyával vetett véget életének alig tizenöt évesen. Kitűnő versei jogossá teszik Károlyi Amy felvetését, miszerint ha hosszabb adatik meg Karay Ilona számára, ő lehetett volna Kaffka Margit.

   S már meg is érkeztünk a Nyugat egyik legizgalmasabb munkatársához, a nagykárolyi születésű, lecsúszott nemesi, dzsentri valamint értelmiségi családból származó Kaffka Margithoz. Előbb tanítónői, majd tanárnői képesítést szerezett, másfél évtizedig tanított, emellett bontakozott ki költői és írói életműve. Kaffkát elsősorban prózaíróként tartja számon az irodalomtörténet, a Színek és évek mind témájában mind stílusában a legjobb társadalmi-lélektani regényeink egyike. Móricz Zsigmond és Schöpflin Aladár méltatta az 1911-ben megjelent regényt, Radnóti Miklós művészi fejlődéséből írta disszertációját. Mielőtt író lett, versekkel indult pályája, elsőként Osvát Ernő lapja, a Magyar Géniusz közölte verseit, majd A Hét és a Szerda, illetve a már említett Vasárnapi Újság. 1903-ban és 1906-ban megjelenő verseskötetei impresszionista és dekadens jegyeket tartalmaznak, ebben van modernségük, ugyanakkor hagyományosabb, konvencionálisabb, pl. bibliai vagy történeti témákhoz is szívesen nyúlt. Halála évében új verseskötettel (Az élet útján) jelentkezett, melynek előszavában elmondja, hogy mondanivalójának artikulálásához a verses forma egyre szűkebb. Talán ezért is fordult a próza felé. Regényeit is érdemes olvasni (Hangyaboly, Állomások, Mária évei), meglepődünk modern hangján. S miként az előadáson elhangzott, az ő élete is rövidre sikeredett: 12 éves fiával együtt 1918-ban a spanyolnátha áldozata lett. (A Kaffka magánéletére vonatkozó pletykáriumból szerencsére kimaradt a Nyugat folyóirat köréből kikerült „udvarlóinak” sora, számos volt belőle, köztük épp Osvát is, de ezt én sem mesélem el.)

   Lesznai Anna szintén a Nyugat első nemzedékével indult, s amellett hogy költőnő volt, képzőművészként is sikeres pályát futott be. Lesznai, eredeti nevén Moscovitz Amália gazdag, zempléni földbirtokos családból származott. Előbb iparművészetet tanult Budapesten Bihari Sándor, majd 1907-től Párizsban Lucien Simon tanítványaként. Unokabátyja, Hatvany Lajos vitte el első verseit a Nyugathoz 1908-ban, s ezután a lap munkatársa lett. Az irodalom mellett közel került a szociológiai érdeklődésű Huszadik Század folyóirat baloldali érzelmű értelmiségű köréhez, férje a lap szerkesztője, alapítója Jászi Oszkár lett 1913 és 1919 között. A tízes évek elején Lesznai bekapcsolódott a Nyolcak művészeti csoportosulásába is, részt vett kiállításaikon. Balázs Béla révén tagja volt a Vasárnapi Kör szellemi műhelyének, melynek vasárnapi találkozóiról naplója fontos információkkal szolgál. Több meseillusztrációt készített, illetve Ady 1913-as A Magunk szerelme és 1914-es Ki látott engem? című kötetének címlapját is ő tervezte. (Ady egyébként több kötetét is Lesznainak ajánlotta.) 1919 után Bécsbe költözött Jászitól különválva, majd 1938 után Amerikába emigrál második férjével, Gergely Tiborral. Élete vége előtt még hazalátogat, itthon jelenik meg regénye, a Kezdetben volt a kert, mely családtörténeti elemekre épül.
   Irodalmi pályája elején versekkel jelentkezett, mely a századvég romantikus vágylírájába sorolható. Egy új életérzés formakeresése jellemzi költészetét, a felszabadulás előtt álló nő őszinteségével tárulkozik fel szerelmi lírája, magányérzet megszüntetésére irányuló törekvés jellemezi költészetét. Líráját átszövik a természeti és mesei motívumok, a panteisztikus gondolkodás, képeit gyakran a természetből veszi. Első kötete, a Hazajáró versek (1909); ám a legművészibbnek tartott az Édenkert. Ez utóbbit önfeltárulkozásáért és szecessziós mívességéért becsüli az irodalomtörténet. Élete utolsó évtizedében hazatért, sajtó alá rendezte összegyűjtött verseit. Képzőművészként is nagyon érdekes életművet hagyott maga után. A Nyolcak kiállításán hímzésekkel jelentkezett, melyet mezőkövesdi népi motívumok felhasználásával álmodott meg, illusztrációi is rendkívül érdekesek.

   A nyugatos írónők kortársa az Erdélyben élő és alkotó Berde Mária. A református papcsaládból származó költőnő magyar és német szakon végzett a kolozsvári egyetemen, majd bölcsészdoktori címet szerzett. Müncheni tanulmányútja során tüdőbajba esett, mely egész életére kihatott. Aktív részese volt az erdélyi irodalmi életnek, több folyóirat szerkesztője (Erdélyi Szemle, Zord Idő), többi művét a Napkelet, Erdélyi Helikon, Világosság közli. Regényei, melyek női sorsokat ábrázolnak, nagy sikert arattak a két világháború között, ám sajnos ő is az elsüllyedt, de egykor nagy hatású írók közé sorolható. Próza és dráma mellett verseket is írt, érzelmes, női témák éppúgy verstémái, mint az istenhit.

   Három kortárs költőnővel zárta Kiss Eszter az előadását. Gergely Ágnes, Falcsik Mari és Tóth Krisztina költeményei hangzottak el. Róluk nem is írnék hosszabban, hisz saját honlapjuk van, ahol tájékozódni lehet. Falcsik Marit, a művésznő egykori tanárát nem ismertem, köszönet érte, hogy Eszter felhívta rá a figyelmemet. Gergely Ágnes és Tóth Krisztina műveit nagyon szeretem. Prózaíróként is zseniálisak!
Végezetül két pontatlanságra szeretném még felhívni a figyelmet.
   Elhangzott, hogy Karinthy Frigyes felesége, Böhm Aranka spanyolnátha járvány áldozata lett. Karinthy első felesége, Judik Etel halt meg 1918-ban spanyolnáthában, miként Kaffka Margit és kisfia. Judik Etel egyébként egy nagyon tehetséges színésznő volt, a Thália társaság dívája, akit Karinthy a színpadról szöktet meg 1913-ban férje elől. Közös gyermekük Karinthy Gábor költő. A második feleség, Böhm Aranka a fasizmus áldozata lett. Ady valóban hozzá írta az „Arany” verseket. Böhm Aranka egyébként Karinthy Ferenc édesanyja.
   Tudomásom szerint Czóbel Béla nincs rokoni kapcsolatban Czóbel Minkával.

   Természetesen az előadáson elhangzott versek és alkotóik nem reprezentálják a teljes magyar női költészetet. Jó lett volna hallani Erdős Renéeről, akinek első kötete megjelenését Eötvös Károly támogatta, s aki jelentős hatást gyakorolt Ady költészetére, vagy éppen a költő Csinszkáról, aki Adynak elküldte verseit ismerkedésük elején, s akinek személyét nagyon gyakran hozták párhuzamba Szendrey Júliával. Vagy a másik költőfeleségről, Babits Mihály feleségéről, Török Sophie-ról. És még sorolhatnánk jobbnál jobb költőnőinket. Nyilván ez már nem férhetett bele a szoros tematikába.

Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna





2011. március 28., hétfő

Meghívó - Költőnők-nőköltők

 
Szeretettel meghívjuk a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, melynek témája Költőnők-nőköltők, Kiss Eszter művésznő előadásában. A klubest időpontja: 2011. március 30. szerda, 19.30-21 óra.




Azt est folyamán elhangzó versek letölthetőek innen: letöltés.




2011. március 24., csütörtök

Az epikus Arany, 2011. március 9.



Ő az, az epikus Arany, akit az iskolában megismertünk, akinek sok-sok sorát kívülről megtanultuk. Kosztolányi azonban a lírikust csodálta. 1917-ben, a költő születésének századik évfordulójára rendezett ünnepségen így beszélt: „Mert az, akit mi olvasunk, mai magyarok, akit mi imádunk, a szenvedő Arany, a lírikus Arany”. De, mint mondta: „a költőben minden korszak mást lát, az új nemzedékek mindig a maguk igéit olvassák ki ugyanabból a könyvből, amit őseik az asztalon hagytak”. A magyar verses irodalom csodái között kalauzoló vezetőnk, Eszter, megadta nekünk a választás lehetőségét. Vagy még inkább azt a lehetőséget, hogy a teljes aranyi életműben tájékozódjunk, késztetést érezzünk a versolvasáshoz; nem válogatva, hogy ez líra, az meg epika.

De valóban megismertük az epikus Aranyt, amikor a Toldi és A walesi bárdok néhány sorát megtanultuk? Eszter most is, mint minden irodalmi esténken, új távlatokat nyitott. Eddig nem ismert verseket olvasott fel, a már olvasott alkotások eddig nem ismert összefüggéseit, mélységeit tárta fel.

Arany János életútját előző összejövetelünkön megismertük. Ennek összefoglalása az Irodalmi Klub honlapján olvasható a lírikus Aranynál. Arany epikus korszakai lírájához hasonlóan szakaszolhatók.



Nagyszalontai évek

Arany János Nagyszalontán írt epikus műveiből A varró lányok című balladával ismerkedtünk. Megtudtuk, hogy a műfaj elnevezése olasz eredetű, a tánccal kapcsolatos. Kis epikai műfaj, lírai és drámai elemekkel. Szerkezete és történetmondása szerint lehet románcos (erősen lírai, egyenes vonalú, a latin nyelvterületen elterjedt) vagy skót-székely (tragikus esemény, kihagyásos elmesélés, sok párbeszéd, idő és térbeli síkok elkülönülése). Arany János ez utóbbiban világszínvonalon alkotott, ő (kezdetben még a székely népballadákat nem ismerve) a skót népballadák példáját vette alapul. Goethe – kinek egyik ismert balladáját, a Tündérkirályt Arany is fordította – a műfajt, talán annak ősi népi eredetére célozva, őstojásnak nevezte, amiből a költészet madara kirepül. Mi megtapasztalhattuk azonban, hogy Arany balladái nem őstojások, amiből majd lesz valami, hanem a legkimunkáltabb alkotások, csiszolt, sokszínű gyémántok.

Arany János 1846-ban megnyeri a Kisfaludy Társaság vígeposzi pályázatát Elveszett Alkotmányával, 1847-ben pedig a népies eposz pályázatot Toldijával. Vígeposzával elégedetlen volt, kinyomtatni sem akarta; a Toldi azonban átütő siker, és Petőfi barátságát is meghozza.

Itt, a beszámolót megszakítva, egy kis kitérőt szeretnék tenni, amely némileg megvilágíthatja Arany viselkedését a szabadságharc alatt, és gyötrődését annak leverése után. Szerb Antal írja a Magyar irodalom történetében Arany János magyarság-képéről: „A magyar fajta legszebb tulajdonsága egyúttal legnagyobb átka is: hogy Toldi, a magyar ember fenntartás nélkül emocionális természetű, érzéseinek, bánatainak, szeretetének, haragos indulatának, s lelkének a rabja, az ész és a józan életszabályok nem uralkodnak rajta. Toldi haragja miatt bűnbe esik… Ezt tette már a legendai Toldi is, ezt teszi Toldi a másik két részben, ezt teszi Etele is, Arany másik epikus hőse. Arany az egyéni magyar sorsot ebben a szimbólumban foglalta össze”. Lehet, hogy Arany a forradalom vezetőiben meglátta ezt a legszebb, de átkozott tulajdonságot? Arany és Petőfi barátságában benne volt Széchenyi és Kossuth vitája? Ahogyan Széchenyi: vonakodva, előre látva a végzetet, részt vett a szabadságharc kormányában, ugyanolyan kényszeredetten állt Arany is a szabadságharc mellé? Ezt a párhuzamot érzékelteti Kosztolányi, amikor „Kossuth apánkhoz” hasonlóan a magyarok legnagyobb költőjének nevezi Petőfit, és a „legnagyobb magyarhoz” hasonlóan a legnagyobb magyar költőnek Arany Jánost? És ha Arany és Széchenyi a megtorlás szükségszerű következményét előre látta, számukra még szörnyűbb annak bekövetkezte, szinte elviselhetetlenül fáj a megmaradt életük.



Nagykőrös, a szabadságharc bukása után

Arany a szabadságharc bukásával nemcsak hazája önállósága veszett el, de elvesztette szellemi társát, Petőfit, elvesztette állását, neki is bujdosnia kellett. A Tisza család geszti birtokán nevelősködik, majd Nagykőrösön gimnáziumi tanári álláshoz jut. Ezekben az években fejleszti tökélyre balladai költészetét. Mint Szerb Antal írja, megtoldja a balladát egy pszichológiai lépéssel. A balladai homályt, balladai rövidséget kiválóan alkalmasnak találja, hogy egy sötét bűn és sötét bűnhődés legyen a tárgya. A bűnhődés pszichológiai: a bűnös shakespeare-i módon beleőrül bűnébe, és kényszerképzete bűnének örökös szörnyű következménye marad. A virtuozitás itt abban van, hogy hogyan tudja a büntetést a bűnből logikával és az őrületnek bizonyos fokozatos bemutatásával kifejteni.

Az 1853-ban készült Ágnes asszony című balladáját Eszterrel részletesen elemeztük. Megtudtuk, hogy Ágnes asszonyt Arany élő személyről mintázta, akit maga is látott, amint a patakban mániákusan mosott. Versében ezt a felesleges, folytonos cselekvést azonosította a férjüket megölő Danaidák bűnhődésével[1]. Felfedeztük a bűntényt, amit a ballada csupán egy-egy utalással – mint a krimikben – fokozatosan mutat be (véres lepel → csibém vére → hol a férjed? → A tömlöcbe gyere), a felgyorsuló idő múlását (Virradattól késő estig → Holdvilágos éjjelenkint → évrül-évre), az őrület bemutatását; mindezt a műfajra jellemzően, balladai homályba burkolva. Ízelítőt kaptunk verstanból is. Megtudtuk, hogy ez a ballada ősi felező nyolcasban íródott[2], szerkezetét tekintve körkörös jellegű. Eszter azt is elmondta, hogy a versszakok végén refrénszerűen ismétlődő sor (Óh! Irgalom atyja, ne hagyj el!), melynek ritmusát az időmértékes verselés adja[3], Pál apostol korintusbeliekhez írott második leveléből vett idézet. Ágnes asszonynak a bölcs törvényszék megbocsát: „Csendesség van. Hallgat a száj, / Csupán a szemek szavaznak.”, „Eredj haza, szegény asszony! / Mosd fehérre mocskos lepled”. Saját lelkiismerete bünteti, az kergeti őrületbe.

A walesi bárdok 1857-ben, a Szondi két apródja egy évvel korábban készült. Mindkét ballada egy legyőzött nép dalnokainak ellenállásáról szól. Ferenc József, akkor még csak osztrák császár, 1857-ben Budára látogatott. Köszöntésére Arany Jánost is felkérték. Ő megírta A walesi bárdokat. Verséhez a következő megjegyzést fűzte: „A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy első Eduárd angol király Wales tartomány meghódítása után (1277) 500 walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására”. A hazai, nemesi passzív rezisztenciát Arany még inkább megtöri a Szondi két apródjával. 1552-ben, Esztergom és Nógrád várának eleste után a török elleni védvonal élére került a drégelyi vár. Ali budai pasa tízezer harcosával szemben a 36 éves Szondi György és 146 embere három napig állta az ostromot. Aztán, ahogy apródjai éneklik: „Ő álla halála vérmosta fokán / Diadallal várta be végét.” A lovait sem kímélte, de apródjait nem engedte meghalni: „Két dalnoka is volt, két árva fiú: / Öltözteti cifrán bársonyba puhába / Nem hagyta cselédit – ezért öli bú – / Vele halni meg, ócska ruhába.” A ballada szerkezete szerint többszólamú, benne elkülönül két idősík; a múltról szólóban a két apród dicsőíti a vár hős védőjét, a jelenben Ali szolgája csábítja, majd fenyegeti az apródokat, hogy járuljanak a pasa elé őt magasztalni. De az apródok nem hódolnak be, sőt átkozzák a legyőzőt: „Apadjon el a szem, mely célba vevé, / Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; / Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, / Ki miatt lőn ily kora veszte!”

Az est végén szó esett még azokról az elbeszélő költeményekről, melyeket ebben az időszakban írt: a Bolond Istókról, A Jóka ördögéről, Az utolsó magyarról és az Éduáról. Arany élete végéig kereste a magyarok múltját elbeszélő eredetmondát. Ezt vélte megtalálni a hunok és magyarok közös eredetében (Rege a csodaszarvasról). A Csaba-trilógia megírásához háromszor is nekikezdett (Első dolgozat: 1855-1856, Újabb alaprajz: 1863, Utolsó dolgozat: 1881), de befejezni nem tudta. Ezeknek a műveknek olvasása (az Előhang kivételével) számunkra is otthoni szorgalmi feladat maradt.




Az Őszikék ideje

Eszter az 1877-es évből négy balladát is választott: az ismertebb Tengeri-hántást, Hídavatást és a Tetemrehívást, valamint a tankönyveinkben nem található A kép-mutogató címűt. Arany ekkor már levetett magáról minden terhet. Az Akadémia főtitkári megbízásáról lemond, és a Gyulai Páltól kapott kapcsos könyvbe megírja (Szerb Antal szavaival:) „legravaszabb, legvirtuózabb”, és (Kosztolányit idézve:) legszabadabb, legváltozatosabb balladáit. A Tengeri hántásban Dalos Eszti és Tuba Ferkó lineárisan szerkesztett múltbéli történetét versszakonként megszakítja egy-egy kiszólás, amely a jelenben folyó tengeri-hántás múló idejét jelzi. A Híd avatás talán mindnyájunk iskolai élménye. A végleg Pestre költözött Arany a polgárosodó városi élet veszteseit mutatja be egy öngyilkosságra készülő fiú víziójaként. A vers alapja valós, a Szűz- Szent-Margitról elnevezett új hídról számos elkeseredett ember vetette magát a Dunába. A Tetemre hívás az egyik legtudatosabban szerkesztett ballada. Középkori szokást, bevett bírói gyakorlatot elevenít fel: a gyilkos erőszakkal megölt áldozat sebe újra felszakad gyilkosának jelenlétében. Bárczi Benőt gyilkos erőszak ölte meg. Apja felravatalozza, és sorra elé rendeli az ismerősöket, rokonokat, szolgákat. A seb akkor szakad fel, amikor szép szeretője, titkos arája, Kun Abigél jelenik meg. Arany, aki nagy mestere a képi megjelenítésnek, így írja le a jelenetet: „Könnye se perdül, jajja sem hallik, / Csak odakap, hol fészkel az agy: / Iszonyú az, mi oda nyilallik!” (Közben gyönyörködhetünk a vers ritmusában is, ahogyan például az idézett első sorban a daktilusok és trocheusok váltják egymást.) A XVII. századtól működő kép-mutogató vásári komédiás volt. Az előadásra szánt történet egy-egy jelenetét táblán ábrázolta, e táblák felmutatásával színesítette a dalban előadott történetet. Arany utolsónak készült balladájában, A kép-mutogató énekes históriában egy ilyen vásári komédiással mondatja el a szerelméért kitagadott grófkisasszony szomorú történetét, és a lányát megtagadó gróf bűnhődését. A ballada töredékes előadásmódja megfelel a kép-mutogató jelenetekre bontott produkciójának.


Az est méltó befejezése volt a Csaba-trilógiához 1855-ben írt Előhang. Ez a hitvallás a költő gyötrődéséről szól: „Merjem-é futtatni gyönge fáradt tollam? / Lesz-e erőm írni, ahogy elgondoltam?” De a költő mániákus ember. Nem bírja abbahagyni költő voltát: „Mi emel? mi tart fönn? mi sugall? mi bíztat?... / Egy hang, mely csilingel az égi madárban, / Hogy lerombolt fészkét rakja késő nyárban; / Mely a pók fonalát százszor megfonatja, / Noha füstbe százszor menjen áldozatja; / S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad: / ’Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!’”

És végül egy személyes vallomás. Péter kért fel egy beszámoló megírására, de Arany Jánost én választottam, mert vele lelki rokonságot érzek. Szerb Antal megállapítása szerint intellektuális hajlamai arra unszolták, hogy barátokat keressen, akikkel gondolatait kicserélheti. Ezt jelentette számára Petőfi, és ezért akarta később Tompát kiképezni. Másfelől azonban az intellektuális életformától visszatartotta zárkózottsága, szemérme. Ha emberek közé került, csendes volt, vagy anekdotázott – komoly dolgokról inkább csak levélben beszélt. Mégis úgy képzelem, köztünk jól érezné magát, talán még jegyzőséget vagy titkárságot is vállalna az Irodalmi Klubban.

Rezessy Géza



[1] Danaidák: Danaosz király ötven lánya, akik férjüket az első éjszaka megölték. Csak egy férfj maradt isteni segítséggel életben, ő állt bosszút a gyilkosokon. A Danaidák büntetése az alvilágban: lyukas hordót kell vízzel telemerniük.
[2] Felező nyolcas, ősi nyolcas: a magyar ütemhangsúlyos verselés középmetszetes, kétütemű sorfaja. Képlete: 4I4. A népdalok legelterjedtebb metrumainak egyike lévén, igen erőteljes népies íz tapad hozzá, s régisége miatt az archaikus hangulatok felidézésére alkalmas. Példa: „Ágnes asszony I a patakban”.
[3] Az időmértékes verselés legkisebb ritmusegysége a versláb, a hosszú és rövid szótagok két és három szótagos kombinációja. A leggyakrabban használt verslábak: daktilus (ˉ˘˘), trocheus (ˉ˘), anapesztus (˘˘ˉ), jambus (˘ˉ). Például az „Irˉga˘lom˘ atyˉja˘, ne˘ hagyjˉ el˘!” sortöredék két daktilusból és egy trocheusból áll.




Blogarchívum

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.
/