Oldalak

2011. március 24., csütörtök

Az epikus Arany, 2011. március 9.



Ő az, az epikus Arany, akit az iskolában megismertünk, akinek sok-sok sorát kívülről megtanultuk. Kosztolányi azonban a lírikust csodálta. 1917-ben, a költő születésének századik évfordulójára rendezett ünnepségen így beszélt: „Mert az, akit mi olvasunk, mai magyarok, akit mi imádunk, a szenvedő Arany, a lírikus Arany”. De, mint mondta: „a költőben minden korszak mást lát, az új nemzedékek mindig a maguk igéit olvassák ki ugyanabból a könyvből, amit őseik az asztalon hagytak”. A magyar verses irodalom csodái között kalauzoló vezetőnk, Eszter, megadta nekünk a választás lehetőségét. Vagy még inkább azt a lehetőséget, hogy a teljes aranyi életműben tájékozódjunk, késztetést érezzünk a versolvasáshoz; nem válogatva, hogy ez líra, az meg epika.

De valóban megismertük az epikus Aranyt, amikor a Toldi és A walesi bárdok néhány sorát megtanultuk? Eszter most is, mint minden irodalmi esténken, új távlatokat nyitott. Eddig nem ismert verseket olvasott fel, a már olvasott alkotások eddig nem ismert összefüggéseit, mélységeit tárta fel.

Arany János életútját előző összejövetelünkön megismertük. Ennek összefoglalása az Irodalmi Klub honlapján olvasható a lírikus Aranynál. Arany epikus korszakai lírájához hasonlóan szakaszolhatók.



Nagyszalontai évek

Arany János Nagyszalontán írt epikus műveiből A varró lányok című balladával ismerkedtünk. Megtudtuk, hogy a műfaj elnevezése olasz eredetű, a tánccal kapcsolatos. Kis epikai műfaj, lírai és drámai elemekkel. Szerkezete és történetmondása szerint lehet románcos (erősen lírai, egyenes vonalú, a latin nyelvterületen elterjedt) vagy skót-székely (tragikus esemény, kihagyásos elmesélés, sok párbeszéd, idő és térbeli síkok elkülönülése). Arany János ez utóbbiban világszínvonalon alkotott, ő (kezdetben még a székely népballadákat nem ismerve) a skót népballadák példáját vette alapul. Goethe – kinek egyik ismert balladáját, a Tündérkirályt Arany is fordította – a műfajt, talán annak ősi népi eredetére célozva, őstojásnak nevezte, amiből a költészet madara kirepül. Mi megtapasztalhattuk azonban, hogy Arany balladái nem őstojások, amiből majd lesz valami, hanem a legkimunkáltabb alkotások, csiszolt, sokszínű gyémántok.

Arany János 1846-ban megnyeri a Kisfaludy Társaság vígeposzi pályázatát Elveszett Alkotmányával, 1847-ben pedig a népies eposz pályázatot Toldijával. Vígeposzával elégedetlen volt, kinyomtatni sem akarta; a Toldi azonban átütő siker, és Petőfi barátságát is meghozza.

Itt, a beszámolót megszakítva, egy kis kitérőt szeretnék tenni, amely némileg megvilágíthatja Arany viselkedését a szabadságharc alatt, és gyötrődését annak leverése után. Szerb Antal írja a Magyar irodalom történetében Arany János magyarság-képéről: „A magyar fajta legszebb tulajdonsága egyúttal legnagyobb átka is: hogy Toldi, a magyar ember fenntartás nélkül emocionális természetű, érzéseinek, bánatainak, szeretetének, haragos indulatának, s lelkének a rabja, az ész és a józan életszabályok nem uralkodnak rajta. Toldi haragja miatt bűnbe esik… Ezt tette már a legendai Toldi is, ezt teszi Toldi a másik két részben, ezt teszi Etele is, Arany másik epikus hőse. Arany az egyéni magyar sorsot ebben a szimbólumban foglalta össze”. Lehet, hogy Arany a forradalom vezetőiben meglátta ezt a legszebb, de átkozott tulajdonságot? Arany és Petőfi barátságában benne volt Széchenyi és Kossuth vitája? Ahogyan Széchenyi: vonakodva, előre látva a végzetet, részt vett a szabadságharc kormányában, ugyanolyan kényszeredetten állt Arany is a szabadságharc mellé? Ezt a párhuzamot érzékelteti Kosztolányi, amikor „Kossuth apánkhoz” hasonlóan a magyarok legnagyobb költőjének nevezi Petőfit, és a „legnagyobb magyarhoz” hasonlóan a legnagyobb magyar költőnek Arany Jánost? És ha Arany és Széchenyi a megtorlás szükségszerű következményét előre látta, számukra még szörnyűbb annak bekövetkezte, szinte elviselhetetlenül fáj a megmaradt életük.



Nagykőrös, a szabadságharc bukása után

Arany a szabadságharc bukásával nemcsak hazája önállósága veszett el, de elvesztette szellemi társát, Petőfit, elvesztette állását, neki is bujdosnia kellett. A Tisza család geszti birtokán nevelősködik, majd Nagykőrösön gimnáziumi tanári álláshoz jut. Ezekben az években fejleszti tökélyre balladai költészetét. Mint Szerb Antal írja, megtoldja a balladát egy pszichológiai lépéssel. A balladai homályt, balladai rövidséget kiválóan alkalmasnak találja, hogy egy sötét bűn és sötét bűnhődés legyen a tárgya. A bűnhődés pszichológiai: a bűnös shakespeare-i módon beleőrül bűnébe, és kényszerképzete bűnének örökös szörnyű következménye marad. A virtuozitás itt abban van, hogy hogyan tudja a büntetést a bűnből logikával és az őrületnek bizonyos fokozatos bemutatásával kifejteni.

Az 1853-ban készült Ágnes asszony című balladáját Eszterrel részletesen elemeztük. Megtudtuk, hogy Ágnes asszonyt Arany élő személyről mintázta, akit maga is látott, amint a patakban mániákusan mosott. Versében ezt a felesleges, folytonos cselekvést azonosította a férjüket megölő Danaidák bűnhődésével[1]. Felfedeztük a bűntényt, amit a ballada csupán egy-egy utalással – mint a krimikben – fokozatosan mutat be (véres lepel → csibém vére → hol a férjed? → A tömlöcbe gyere), a felgyorsuló idő múlását (Virradattól késő estig → Holdvilágos éjjelenkint → évrül-évre), az őrület bemutatását; mindezt a műfajra jellemzően, balladai homályba burkolva. Ízelítőt kaptunk verstanból is. Megtudtuk, hogy ez a ballada ősi felező nyolcasban íródott[2], szerkezetét tekintve körkörös jellegű. Eszter azt is elmondta, hogy a versszakok végén refrénszerűen ismétlődő sor (Óh! Irgalom atyja, ne hagyj el!), melynek ritmusát az időmértékes verselés adja[3], Pál apostol korintusbeliekhez írott második leveléből vett idézet. Ágnes asszonynak a bölcs törvényszék megbocsát: „Csendesség van. Hallgat a száj, / Csupán a szemek szavaznak.”, „Eredj haza, szegény asszony! / Mosd fehérre mocskos lepled”. Saját lelkiismerete bünteti, az kergeti őrületbe.

A walesi bárdok 1857-ben, a Szondi két apródja egy évvel korábban készült. Mindkét ballada egy legyőzött nép dalnokainak ellenállásáról szól. Ferenc József, akkor még csak osztrák császár, 1857-ben Budára látogatott. Köszöntésére Arany Jánost is felkérték. Ő megírta A walesi bárdokat. Verséhez a következő megjegyzést fűzte: „A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy első Eduárd angol király Wales tartomány meghódítása után (1277) 500 walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására”. A hazai, nemesi passzív rezisztenciát Arany még inkább megtöri a Szondi két apródjával. 1552-ben, Esztergom és Nógrád várának eleste után a török elleni védvonal élére került a drégelyi vár. Ali budai pasa tízezer harcosával szemben a 36 éves Szondi György és 146 embere három napig állta az ostromot. Aztán, ahogy apródjai éneklik: „Ő álla halála vérmosta fokán / Diadallal várta be végét.” A lovait sem kímélte, de apródjait nem engedte meghalni: „Két dalnoka is volt, két árva fiú: / Öltözteti cifrán bársonyba puhába / Nem hagyta cselédit – ezért öli bú – / Vele halni meg, ócska ruhába.” A ballada szerkezete szerint többszólamú, benne elkülönül két idősík; a múltról szólóban a két apród dicsőíti a vár hős védőjét, a jelenben Ali szolgája csábítja, majd fenyegeti az apródokat, hogy járuljanak a pasa elé őt magasztalni. De az apródok nem hódolnak be, sőt átkozzák a legyőzőt: „Apadjon el a szem, mely célba vevé, / Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; / Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, / Ki miatt lőn ily kora veszte!”

Az est végén szó esett még azokról az elbeszélő költeményekről, melyeket ebben az időszakban írt: a Bolond Istókról, A Jóka ördögéről, Az utolsó magyarról és az Éduáról. Arany élete végéig kereste a magyarok múltját elbeszélő eredetmondát. Ezt vélte megtalálni a hunok és magyarok közös eredetében (Rege a csodaszarvasról). A Csaba-trilógia megírásához háromszor is nekikezdett (Első dolgozat: 1855-1856, Újabb alaprajz: 1863, Utolsó dolgozat: 1881), de befejezni nem tudta. Ezeknek a műveknek olvasása (az Előhang kivételével) számunkra is otthoni szorgalmi feladat maradt.




Az Őszikék ideje

Eszter az 1877-es évből négy balladát is választott: az ismertebb Tengeri-hántást, Hídavatást és a Tetemrehívást, valamint a tankönyveinkben nem található A kép-mutogató címűt. Arany ekkor már levetett magáról minden terhet. Az Akadémia főtitkári megbízásáról lemond, és a Gyulai Páltól kapott kapcsos könyvbe megírja (Szerb Antal szavaival:) „legravaszabb, legvirtuózabb”, és (Kosztolányit idézve:) legszabadabb, legváltozatosabb balladáit. A Tengeri hántásban Dalos Eszti és Tuba Ferkó lineárisan szerkesztett múltbéli történetét versszakonként megszakítja egy-egy kiszólás, amely a jelenben folyó tengeri-hántás múló idejét jelzi. A Híd avatás talán mindnyájunk iskolai élménye. A végleg Pestre költözött Arany a polgárosodó városi élet veszteseit mutatja be egy öngyilkosságra készülő fiú víziójaként. A vers alapja valós, a Szűz- Szent-Margitról elnevezett új hídról számos elkeseredett ember vetette magát a Dunába. A Tetemre hívás az egyik legtudatosabban szerkesztett ballada. Középkori szokást, bevett bírói gyakorlatot elevenít fel: a gyilkos erőszakkal megölt áldozat sebe újra felszakad gyilkosának jelenlétében. Bárczi Benőt gyilkos erőszak ölte meg. Apja felravatalozza, és sorra elé rendeli az ismerősöket, rokonokat, szolgákat. A seb akkor szakad fel, amikor szép szeretője, titkos arája, Kun Abigél jelenik meg. Arany, aki nagy mestere a képi megjelenítésnek, így írja le a jelenetet: „Könnye se perdül, jajja sem hallik, / Csak odakap, hol fészkel az agy: / Iszonyú az, mi oda nyilallik!” (Közben gyönyörködhetünk a vers ritmusában is, ahogyan például az idézett első sorban a daktilusok és trocheusok váltják egymást.) A XVII. századtól működő kép-mutogató vásári komédiás volt. Az előadásra szánt történet egy-egy jelenetét táblán ábrázolta, e táblák felmutatásával színesítette a dalban előadott történetet. Arany utolsónak készült balladájában, A kép-mutogató énekes históriában egy ilyen vásári komédiással mondatja el a szerelméért kitagadott grófkisasszony szomorú történetét, és a lányát megtagadó gróf bűnhődését. A ballada töredékes előadásmódja megfelel a kép-mutogató jelenetekre bontott produkciójának.


Az est méltó befejezése volt a Csaba-trilógiához 1855-ben írt Előhang. Ez a hitvallás a költő gyötrődéséről szól: „Merjem-é futtatni gyönge fáradt tollam? / Lesz-e erőm írni, ahogy elgondoltam?” De a költő mániákus ember. Nem bírja abbahagyni költő voltát: „Mi emel? mi tart fönn? mi sugall? mi bíztat?... / Egy hang, mely csilingel az égi madárban, / Hogy lerombolt fészkét rakja késő nyárban; / Mely a pók fonalát százszor megfonatja, / Noha füstbe százszor menjen áldozatja; / S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad: / ’Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!’”

És végül egy személyes vallomás. Péter kért fel egy beszámoló megírására, de Arany Jánost én választottam, mert vele lelki rokonságot érzek. Szerb Antal megállapítása szerint intellektuális hajlamai arra unszolták, hogy barátokat keressen, akikkel gondolatait kicserélheti. Ezt jelentette számára Petőfi, és ezért akarta később Tompát kiképezni. Másfelől azonban az intellektuális életformától visszatartotta zárkózottsága, szemérme. Ha emberek közé került, csendes volt, vagy anekdotázott – komoly dolgokról inkább csak levélben beszélt. Mégis úgy képzelem, köztünk jól érezné magát, talán még jegyzőséget vagy titkárságot is vállalna az Irodalmi Klubban.

Rezessy Géza



[1] Danaidák: Danaosz király ötven lánya, akik férjüket az első éjszaka megölték. Csak egy férfj maradt isteni segítséggel életben, ő állt bosszút a gyilkosokon. A Danaidák büntetése az alvilágban: lyukas hordót kell vízzel telemerniük.
[2] Felező nyolcas, ősi nyolcas: a magyar ütemhangsúlyos verselés középmetszetes, kétütemű sorfaja. Képlete: 4I4. A népdalok legelterjedtebb metrumainak egyike lévén, igen erőteljes népies íz tapad hozzá, s régisége miatt az archaikus hangulatok felidézésére alkalmas. Példa: „Ágnes asszony I a patakban”.
[3] Az időmértékes verselés legkisebb ritmusegysége a versláb, a hosszú és rövid szótagok két és három szótagos kombinációja. A leggyakrabban használt verslábak: daktilus (ˉ˘˘), trocheus (ˉ˘), anapesztus (˘˘ˉ), jambus (˘ˉ). Például az „Irˉga˘lom˘ atyˉja˘, ne˘ hagyjˉ el˘!” sortöredék két daktilusból és egy trocheusból áll.




3 hozzászólás - Írja meg a sajátját itt!:

Kollár Péter írta...

Kitűnő összegzés, nagyszerű kiegészítésekkel! Ha nem írta volna, hogy Arany ennyire közel áll Önhöz, akkor is egyértelműen érződne a
sorokból, az átgondolt mondatokból.
Nagyon köszönöm, minden olvasónk nevében is!

jakab írta...

Karl Jenkins, walesi származású brit szerző zenésítette meg Arany János A walesi bárdok című balladáját.

http://www.origo.hu/kultura/20110503-karl-jenkins-zenesitette-meg-a-walesi-bardokot.html

jakab írta...

"A szomszéd terrorja" - interjú Karl Jenkinsszel, A walesi bárdok zeneszerzőjével

http://www.origo.hu/kultura/20110622-interju-karl-jenkinsszel-a-walesi-bardok-zeneszerzojevel.html

Megjegyzés küldése

Hozzászólások

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.
/