Oldalak

2011. március 28., hétfő

Meghívó - Költőnők-nőköltők

 
Szeretettel meghívjuk a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, melynek témája Költőnők-nőköltők, Kiss Eszter művésznő előadásában. A klubest időpontja: 2011. március 30. szerda, 19.30-21 óra.




Azt est folyamán elhangzó versek letölthetőek innen: letöltés.




2011. március 24., csütörtök

Az epikus Arany, 2011. március 9.



Ő az, az epikus Arany, akit az iskolában megismertünk, akinek sok-sok sorát kívülről megtanultuk. Kosztolányi azonban a lírikust csodálta. 1917-ben, a költő születésének századik évfordulójára rendezett ünnepségen így beszélt: „Mert az, akit mi olvasunk, mai magyarok, akit mi imádunk, a szenvedő Arany, a lírikus Arany”. De, mint mondta: „a költőben minden korszak mást lát, az új nemzedékek mindig a maguk igéit olvassák ki ugyanabból a könyvből, amit őseik az asztalon hagytak”. A magyar verses irodalom csodái között kalauzoló vezetőnk, Eszter, megadta nekünk a választás lehetőségét. Vagy még inkább azt a lehetőséget, hogy a teljes aranyi életműben tájékozódjunk, késztetést érezzünk a versolvasáshoz; nem válogatva, hogy ez líra, az meg epika.

De valóban megismertük az epikus Aranyt, amikor a Toldi és A walesi bárdok néhány sorát megtanultuk? Eszter most is, mint minden irodalmi esténken, új távlatokat nyitott. Eddig nem ismert verseket olvasott fel, a már olvasott alkotások eddig nem ismert összefüggéseit, mélységeit tárta fel.

Arany János életútját előző összejövetelünkön megismertük. Ennek összefoglalása az Irodalmi Klub honlapján olvasható a lírikus Aranynál. Arany epikus korszakai lírájához hasonlóan szakaszolhatók.



Nagyszalontai évek

Arany János Nagyszalontán írt epikus műveiből A varró lányok című balladával ismerkedtünk. Megtudtuk, hogy a műfaj elnevezése olasz eredetű, a tánccal kapcsolatos. Kis epikai műfaj, lírai és drámai elemekkel. Szerkezete és történetmondása szerint lehet románcos (erősen lírai, egyenes vonalú, a latin nyelvterületen elterjedt) vagy skót-székely (tragikus esemény, kihagyásos elmesélés, sok párbeszéd, idő és térbeli síkok elkülönülése). Arany János ez utóbbiban világszínvonalon alkotott, ő (kezdetben még a székely népballadákat nem ismerve) a skót népballadák példáját vette alapul. Goethe – kinek egyik ismert balladáját, a Tündérkirályt Arany is fordította – a műfajt, talán annak ősi népi eredetére célozva, őstojásnak nevezte, amiből a költészet madara kirepül. Mi megtapasztalhattuk azonban, hogy Arany balladái nem őstojások, amiből majd lesz valami, hanem a legkimunkáltabb alkotások, csiszolt, sokszínű gyémántok.

Arany János 1846-ban megnyeri a Kisfaludy Társaság vígeposzi pályázatát Elveszett Alkotmányával, 1847-ben pedig a népies eposz pályázatot Toldijával. Vígeposzával elégedetlen volt, kinyomtatni sem akarta; a Toldi azonban átütő siker, és Petőfi barátságát is meghozza.

Itt, a beszámolót megszakítva, egy kis kitérőt szeretnék tenni, amely némileg megvilágíthatja Arany viselkedését a szabadságharc alatt, és gyötrődését annak leverése után. Szerb Antal írja a Magyar irodalom történetében Arany János magyarság-képéről: „A magyar fajta legszebb tulajdonsága egyúttal legnagyobb átka is: hogy Toldi, a magyar ember fenntartás nélkül emocionális természetű, érzéseinek, bánatainak, szeretetének, haragos indulatának, s lelkének a rabja, az ész és a józan életszabályok nem uralkodnak rajta. Toldi haragja miatt bűnbe esik… Ezt tette már a legendai Toldi is, ezt teszi Toldi a másik két részben, ezt teszi Etele is, Arany másik epikus hőse. Arany az egyéni magyar sorsot ebben a szimbólumban foglalta össze”. Lehet, hogy Arany a forradalom vezetőiben meglátta ezt a legszebb, de átkozott tulajdonságot? Arany és Petőfi barátságában benne volt Széchenyi és Kossuth vitája? Ahogyan Széchenyi: vonakodva, előre látva a végzetet, részt vett a szabadságharc kormányában, ugyanolyan kényszeredetten állt Arany is a szabadságharc mellé? Ezt a párhuzamot érzékelteti Kosztolányi, amikor „Kossuth apánkhoz” hasonlóan a magyarok legnagyobb költőjének nevezi Petőfit, és a „legnagyobb magyarhoz” hasonlóan a legnagyobb magyar költőnek Arany Jánost? És ha Arany és Széchenyi a megtorlás szükségszerű következményét előre látta, számukra még szörnyűbb annak bekövetkezte, szinte elviselhetetlenül fáj a megmaradt életük.



Nagykőrös, a szabadságharc bukása után

Arany a szabadságharc bukásával nemcsak hazája önállósága veszett el, de elvesztette szellemi társát, Petőfit, elvesztette állását, neki is bujdosnia kellett. A Tisza család geszti birtokán nevelősködik, majd Nagykőrösön gimnáziumi tanári álláshoz jut. Ezekben az években fejleszti tökélyre balladai költészetét. Mint Szerb Antal írja, megtoldja a balladát egy pszichológiai lépéssel. A balladai homályt, balladai rövidséget kiválóan alkalmasnak találja, hogy egy sötét bűn és sötét bűnhődés legyen a tárgya. A bűnhődés pszichológiai: a bűnös shakespeare-i módon beleőrül bűnébe, és kényszerképzete bűnének örökös szörnyű következménye marad. A virtuozitás itt abban van, hogy hogyan tudja a büntetést a bűnből logikával és az őrületnek bizonyos fokozatos bemutatásával kifejteni.

Az 1853-ban készült Ágnes asszony című balladáját Eszterrel részletesen elemeztük. Megtudtuk, hogy Ágnes asszonyt Arany élő személyről mintázta, akit maga is látott, amint a patakban mániákusan mosott. Versében ezt a felesleges, folytonos cselekvést azonosította a férjüket megölő Danaidák bűnhődésével[1]. Felfedeztük a bűntényt, amit a ballada csupán egy-egy utalással – mint a krimikben – fokozatosan mutat be (véres lepel → csibém vére → hol a férjed? → A tömlöcbe gyere), a felgyorsuló idő múlását (Virradattól késő estig → Holdvilágos éjjelenkint → évrül-évre), az őrület bemutatását; mindezt a műfajra jellemzően, balladai homályba burkolva. Ízelítőt kaptunk verstanból is. Megtudtuk, hogy ez a ballada ősi felező nyolcasban íródott[2], szerkezetét tekintve körkörös jellegű. Eszter azt is elmondta, hogy a versszakok végén refrénszerűen ismétlődő sor (Óh! Irgalom atyja, ne hagyj el!), melynek ritmusát az időmértékes verselés adja[3], Pál apostol korintusbeliekhez írott második leveléből vett idézet. Ágnes asszonynak a bölcs törvényszék megbocsát: „Csendesség van. Hallgat a száj, / Csupán a szemek szavaznak.”, „Eredj haza, szegény asszony! / Mosd fehérre mocskos lepled”. Saját lelkiismerete bünteti, az kergeti őrületbe.

A walesi bárdok 1857-ben, a Szondi két apródja egy évvel korábban készült. Mindkét ballada egy legyőzött nép dalnokainak ellenállásáról szól. Ferenc József, akkor még csak osztrák császár, 1857-ben Budára látogatott. Köszöntésére Arany Jánost is felkérték. Ő megírta A walesi bárdokat. Verséhez a következő megjegyzést fűzte: „A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy első Eduárd angol király Wales tartomány meghódítása után (1277) 500 walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására”. A hazai, nemesi passzív rezisztenciát Arany még inkább megtöri a Szondi két apródjával. 1552-ben, Esztergom és Nógrád várának eleste után a török elleni védvonal élére került a drégelyi vár. Ali budai pasa tízezer harcosával szemben a 36 éves Szondi György és 146 embere három napig állta az ostromot. Aztán, ahogy apródjai éneklik: „Ő álla halála vérmosta fokán / Diadallal várta be végét.” A lovait sem kímélte, de apródjait nem engedte meghalni: „Két dalnoka is volt, két árva fiú: / Öltözteti cifrán bársonyba puhába / Nem hagyta cselédit – ezért öli bú – / Vele halni meg, ócska ruhába.” A ballada szerkezete szerint többszólamú, benne elkülönül két idősík; a múltról szólóban a két apród dicsőíti a vár hős védőjét, a jelenben Ali szolgája csábítja, majd fenyegeti az apródokat, hogy járuljanak a pasa elé őt magasztalni. De az apródok nem hódolnak be, sőt átkozzák a legyőzőt: „Apadjon el a szem, mely célba vevé, / Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; / Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, / Ki miatt lőn ily kora veszte!”

Az est végén szó esett még azokról az elbeszélő költeményekről, melyeket ebben az időszakban írt: a Bolond Istókról, A Jóka ördögéről, Az utolsó magyarról és az Éduáról. Arany élete végéig kereste a magyarok múltját elbeszélő eredetmondát. Ezt vélte megtalálni a hunok és magyarok közös eredetében (Rege a csodaszarvasról). A Csaba-trilógia megírásához háromszor is nekikezdett (Első dolgozat: 1855-1856, Újabb alaprajz: 1863, Utolsó dolgozat: 1881), de befejezni nem tudta. Ezeknek a műveknek olvasása (az Előhang kivételével) számunkra is otthoni szorgalmi feladat maradt.




Az Őszikék ideje

Eszter az 1877-es évből négy balladát is választott: az ismertebb Tengeri-hántást, Hídavatást és a Tetemrehívást, valamint a tankönyveinkben nem található A kép-mutogató címűt. Arany ekkor már levetett magáról minden terhet. Az Akadémia főtitkári megbízásáról lemond, és a Gyulai Páltól kapott kapcsos könyvbe megírja (Szerb Antal szavaival:) „legravaszabb, legvirtuózabb”, és (Kosztolányit idézve:) legszabadabb, legváltozatosabb balladáit. A Tengeri hántásban Dalos Eszti és Tuba Ferkó lineárisan szerkesztett múltbéli történetét versszakonként megszakítja egy-egy kiszólás, amely a jelenben folyó tengeri-hántás múló idejét jelzi. A Híd avatás talán mindnyájunk iskolai élménye. A végleg Pestre költözött Arany a polgárosodó városi élet veszteseit mutatja be egy öngyilkosságra készülő fiú víziójaként. A vers alapja valós, a Szűz- Szent-Margitról elnevezett új hídról számos elkeseredett ember vetette magát a Dunába. A Tetemre hívás az egyik legtudatosabban szerkesztett ballada. Középkori szokást, bevett bírói gyakorlatot elevenít fel: a gyilkos erőszakkal megölt áldozat sebe újra felszakad gyilkosának jelenlétében. Bárczi Benőt gyilkos erőszak ölte meg. Apja felravatalozza, és sorra elé rendeli az ismerősöket, rokonokat, szolgákat. A seb akkor szakad fel, amikor szép szeretője, titkos arája, Kun Abigél jelenik meg. Arany, aki nagy mestere a képi megjelenítésnek, így írja le a jelenetet: „Könnye se perdül, jajja sem hallik, / Csak odakap, hol fészkel az agy: / Iszonyú az, mi oda nyilallik!” (Közben gyönyörködhetünk a vers ritmusában is, ahogyan például az idézett első sorban a daktilusok és trocheusok váltják egymást.) A XVII. századtól működő kép-mutogató vásári komédiás volt. Az előadásra szánt történet egy-egy jelenetét táblán ábrázolta, e táblák felmutatásával színesítette a dalban előadott történetet. Arany utolsónak készült balladájában, A kép-mutogató énekes históriában egy ilyen vásári komédiással mondatja el a szerelméért kitagadott grófkisasszony szomorú történetét, és a lányát megtagadó gróf bűnhődését. A ballada töredékes előadásmódja megfelel a kép-mutogató jelenetekre bontott produkciójának.


Az est méltó befejezése volt a Csaba-trilógiához 1855-ben írt Előhang. Ez a hitvallás a költő gyötrődéséről szól: „Merjem-é futtatni gyönge fáradt tollam? / Lesz-e erőm írni, ahogy elgondoltam?” De a költő mániákus ember. Nem bírja abbahagyni költő voltát: „Mi emel? mi tart fönn? mi sugall? mi bíztat?... / Egy hang, mely csilingel az égi madárban, / Hogy lerombolt fészkét rakja késő nyárban; / Mely a pók fonalát százszor megfonatja, / Noha füstbe százszor menjen áldozatja; / S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad: / ’Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!’”

És végül egy személyes vallomás. Péter kért fel egy beszámoló megírására, de Arany Jánost én választottam, mert vele lelki rokonságot érzek. Szerb Antal megállapítása szerint intellektuális hajlamai arra unszolták, hogy barátokat keressen, akikkel gondolatait kicserélheti. Ezt jelentette számára Petőfi, és ezért akarta később Tompát kiképezni. Másfelől azonban az intellektuális életformától visszatartotta zárkózottsága, szemérme. Ha emberek közé került, csendes volt, vagy anekdotázott – komoly dolgokról inkább csak levélben beszélt. Mégis úgy képzelem, köztünk jól érezné magát, talán még jegyzőséget vagy titkárságot is vállalna az Irodalmi Klubban.

Rezessy Géza



[1] Danaidák: Danaosz király ötven lánya, akik férjüket az első éjszaka megölték. Csak egy férfj maradt isteni segítséggel életben, ő állt bosszút a gyilkosokon. A Danaidák büntetése az alvilágban: lyukas hordót kell vízzel telemerniük.
[2] Felező nyolcas, ősi nyolcas: a magyar ütemhangsúlyos verselés középmetszetes, kétütemű sorfaja. Képlete: 4I4. A népdalok legelterjedtebb metrumainak egyike lévén, igen erőteljes népies íz tapad hozzá, s régisége miatt az archaikus hangulatok felidézésére alkalmas. Példa: „Ágnes asszony I a patakban”.
[3] Az időmértékes verselés legkisebb ritmusegysége a versláb, a hosszú és rövid szótagok két és három szótagos kombinációja. A leggyakrabban használt verslábak: daktilus (ˉ˘˘), trocheus (ˉ˘), anapesztus (˘˘ˉ), jambus (˘ˉ). Például az „Irˉga˘lom˘ atyˉja˘, ne˘ hagyjˉ el˘!” sortöredék két daktilusból és egy trocheusból áll.




2011. március 7., hétfő

Meghívó - Arany János-est - Az epikus Arany


"Mély homályban, éjféltájban,
Kis fény is ha nagynak tetszik,
Hogy a föld körén bolyongtam:
Egy barázdát én is vontam."




Szeretettel meghívjuk a Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, melynek témája Arany János epikus költészete, Kiss Eszter művésznő előadásában. A klubest időpontja: 2011. március 9. szerda, 19.30-21 óra.

Azt est folyamán elhangzó versek letölthetőek innen: letöltés.




2011. március 3., csütörtök

A lírikus Arany, 2011. február 16.


Arany Jánost (Nagyszalonta, 1817. március 2 – Budapest, 1882. október 22.) nem kell bemutatni. Valóban? Bármi legyen is a válasz, ezen az estén közelebbi ismeretséget kötöttünk a már életében sikeres és ünnepelt, ám a nyilvánosságot tehernek érző, a rajongóktól távolságot tartó, zárkózott költővel (Emlékül – Ismerni akarónak). Babits szerint ő volt a zseni a kispolgár álarcában, míg Petőfi a kispolgár a zseni álarcában.

Arany János a szülők utolsó, tizedik gyermeke, de csak egyetlen testvére maradt életben: a legidősebb Sára egyben a szoptató dajkája. A kései, fizikailag gyenge és érzékeny lelkű gyermeket a széltől is óvják, amíg tehetik. A zsenge poéta 14 éves korában tanítói állást vállal Kisújszálláson, hogy hozzájáruljon a debreceni kollégiumi évek költségeihez. 1836 elején elhagyja a kollégiumot, egy helybéli színi társulathoz csatlakozik, megismerve a vándorélet nyomorúságát. (Az Irodalmi Klub látogatóinak aktivitására jellemző, hogy nemcsak Eszter hoz magával különféle illusztrációs anyagokat. Ennek köszönhetően most megtekinthettük például Arany nagykárolyi fellépésének színlapjáról és édesapja hajdú nemesi okleveléről készült másolatot.) Néhány hónap múltán a már „középső” szerepben is feltűnő Arany álmában halottnak látja édesanyját, s ennek hatására Máramarosszigetről hazagyalogol.[1] A családi tragédia (édesapja megvakult, édesanyja két hét múlva valóban meghal) mélyen megrázza. Nagyszalontán tanítói, majd jegyzői álláshoz jut (megszólítása: nemzetes úr) és 1840-ben megnősül, felesége Ercsey Julianna.[2] Két gyermekük születik, Julianna (1841) és László (1844). Arany Juliska fél évvel gyermeke (Széll Piroska, 1865–1886) születése után meghal. A mélyen átélt gyász hosszú időre megbénítja a költőt. Piroskát 1868-tól Aranyék nevelik. László élete szerencsésebben alakul. Arany büszke volt bankár, népköltészeti gyűjtő, költő és irodalomtudós fiára.[3]

Arany János lírai költészetének sajátos vonása, hogy nem írt sem szerelmes verset, sem bordalt. Túl szemérmes és visszafogott volt, és talán sose volt se szerelmes, se italtól mámoros. Az est folyamán mindenesetre megismerkedünk feleségéhez írt egyetlen művével, amelynek első két sora: „Oh! Ne nézz rám oly sötéten / Pályatársa életemnek,”. Az 1852-ben keletkezett költemény kétségtelenül nem forró szerelemről, hanem – a nehéz időktől nem függetlenül – aggódó, szelíd ragaszkodásról árulkodik. (Nem úgy Eszter, aki lankadatlan lángol. Imádnivaló, ahogy valósággal féltékenyen szerelmes a magyar költőkbe, mindegyikbe, de legfőképp abba, akiről éppen szól. Ó, ti szegény költőfeleségek, ne várjatok semmi jót, ha egyáltalán említést érdemeltek! Ercsey Julianna is megkapja a magáét.)

No, de térjünk vissza a tárgyra. Arany lírai költészetét az elfojtott indulatok és érzelmek mellett az öniróniától sem mentes humor (Aranyaimhoz – midőn Toldim pályadíjt nyert), olykor gyilkos humor, jellemzi. „Túlérzékeny fájvirág” – vallja saját magáról. Egyik barátja szerint a hétköznapokban is mesterien él a helyzetkomikum adta lehetőségekkel. Ugyanakkor erősen tudatos, a céljait világosan meghatározó, önmagát módszeresen művelő költő. A több nyelven (angol, görög, latin, német, román, francia, olasz, spanyol) tájékozódó Arany ismerte a Thomas Percy püspök gyűjteményével (1765) egyre népszerűbbé váló népi balladairodalmat vagy Robert Burns és Pierre-Jean de Béranger népdalok ihlette költészetét. Petőfihez hasonlóan (és Vörösmartyval ellentétben) a néphez kívánt szólni, ám nem elvegyülve, hanem tanítva, okítva: „… megtanítanám a népet, miképp szeresse a hont, melyért előde vére folyt” írta Petőfinek 1847-ben. Tehetsége és tudása mellett néptanítói elhivatottsága is szerephez juthatott műfordítói munkásságában (Burns, Byron, Goethe, Shakespeare drámák).

Eszter Arany költészetének három lírai korszakát emelte ki. Az elsőbe tartoznak a fiatalkori zsengék, a népdalok mintájára írt költemények, a forradalom és szabadságharc idején (Él-e még az Isten? Válság idején), majd a világosi fegyverletétel után keletkezett elégikus művek (Évnapra, Letészem a lantot). Az utóbbi vers refrénje („Hová lettél, hová levél/Oh lelkem ifjusága!”) kapcsán Eszter felhívja figyelmünket, hogy itt a ma használt egyetlen múlt idő mellett a nyelvünkből kiveszett folyamatos múlt idő (levél) szerepel. Az utolsó versszak („Letészem a lantot. Nehéz az./Kit érdekelne már a dal.”…) hallatán pedig elérzékenyülve gondolok arra, bár hallaná Arany ezt a versét Eszter előadásában, s látna minket, ahogy mi őt, kettőjüket hallgatjuk.

Az 1847 és 1850 közötti évek különösen termékenyek a költő életében. 1848 áprilisára elkészül a Toldi estéjével. Arany nemcsak az epika, hanem a líra területén is újat hozott a magyar irodalomba. A rab gólya című versében a szabadságvágy allegóriáját (rab madár) emeli többsíkúvá azzal, hogy magát a szimbólumot, a törött szárnyú, tehetetlen gólyát „szólaltatja meg”, az ő szemével láttatja a falakat, az eget, hallatja a szabad darvakat.

Az est során felolvasott verseket a már befutott költő, a Kisfaludi Társaság 1846-os és 1847-es pályázatán is díjat nyert (Elveszett alkotmány, Toldi) Arany írta. A Toldi sikere hozta meg számára Petőfi barátságát (Válasz Petőfinek, Harminc év múlva). Levelezésükből, amely kortörténeti dokumentum mellett élvezetes olvasmány, kiolvashatjuk, mennyire becsülte, rajongásig szerette, ugyanakkor milyen szellemesen ugratta egymást a magyar költészet két óriása. Családi életük is összefonódott, Arany Petőfit választotta fia keresztapjának (Petőfi: Arany Lacinak), a harcmezőre induló Petőfi pedig Aranyékra bízta családját. Ennek kapcsán szó volt arról, mennyire különbözött a két költő természete, személyes múltja és ezáltal magatartása a forradalom idején. Arany nem a csatatéren, hanem saját lelkiismerete, habitusa, jelleme szerint, „fészkében megbújva” élte meg 1948/49-et. Bár volt nemzetőr, állása a Belügyminisztériumban, és szerkesztette a Néplapot, apolitikusnak bélyegezték. Kétségtelen, hogy ő a maga módján, visszafogottan, elégikusan, ironikusan foglalt állást.

A világosi fegyverletételt (1849. augusztus 13.) a megtorlás, Haynau rémuralma követte. Aranynak is bujdosnia kellett. Eszter összehasonlító irodalomtörténeti megközelítésének köszönhetően nem marad el a párhuzam: Jókait Laborfalvi Róza bujtatta Zemplénben. Aranyt a tudása mentette meg: 1851-ben átmenetileg a Tisza családnál nevelősködik Geszten (Békés megye), és még ebben az évben gimnáziumi tanári álláshoz jut Nagykőrösön, ahol többek között magyart, latint és görögöt tanít. A poros kisváros nyomasztó légkörét nehezen viseli, kedélybeteg, gyomorbántalmak, álmatlanság gyötri. A depresszió, a spleen[4] hatja át verseit (Visszatekintés, A lejtőn). Az alkotás azonban gyógyít. Arany János költészetének második, klasszikus költői korszakában a népi és az intellektuális hangvétel ötvözésére törekszik. Használja a magyaros ütemhangsúlyos verselést (például a felező nyolcast), irodalomelméleti, esztétikai esszéket (még tankönyvet is) ír, a forma és a tárgy összhangját kutatja. Megtanul angolul és természetesen műveket fordít. Történelmi alakokat tanulmányoz és formál, ekkor születnek balladái. Vörösmarty 1855. november 19-én bekövetkező halála fordulatot jelent Arany életében, ő lesz a nemzet koszorús költője. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választják. A méltatás nyomasztja („a magasztalás fáj”), de nem hárítja el az ezzel járó felelősséget. 1860-ban Pestre költözik, megkedveli a várost, barátságokat köt, elvállalja a Kisfaludy Társaság igazgatását és megindítja a Szépirodalmi Figyelőt, majd megalapítja a Koszorút. A rengeteg, számára terhes – ám természetéből adódóan rendkívül lelkiismeretesen, pontosan és határidőre elvégzett – munka, amelyet 1865-től az MTA titkári tisztsége tetéz, elvonja idejét és energiáját. Mégis ekkor születik a Buda halála. Alkotókedvét Juliska leányának elvesztése végképp megbénítja, betegsége kiújul, s a kiegyezéssel megváltozott légkörben sem találja helyét. Hirtelen sokat öregszik. 1867-ben sajtó alá rendezi műveinek gyűjteményes kiadását, és éveken át hallgat, bár nem tétlen. Fordít és anyagot gyűjt. Három év alatt lefordítja Aristophanes összes vígjátékát.

Arany 1870-es években kezdődő harmadik költői korszakának legjelentősebb műve az „unszolásra” írt Toldi szerelme. Lírája az Őszikékben virágzik ki. (Esztertől megtudjuk, hogy az őszike nemcsak pici virágú őszirózsát jelent, hanem – mily találóan! – az utolsó fészekalja kikelt csirkét is.) Élete utolsó éveiben Arany János a Margitszigeten tölti a nyarakat. Itt rója, a Gyulai Páltól kapott, naplónak használt kapcsos könyvbe, már csak magának, a sorokat. Babits szerint Arany teremtette meg a filozofikus lírát. Kosztolányi a bonyolult lelki folyamatok gerjesztette, elfojtott vágyak kirobbanását, a lírai disszonanciát látja az Őszikékben. A halála előtti évben, 1881-ben született A reggel – Természetrajz című verssel mi mégis derűsen zárjuk az estét.


Beszámolóm tapintatlanul hosszúra sikeredett. Mégsem állhatom meg, hogy ne szóljak az Irodalmi Klubról általában és Kiss Eszter művészetéről különösen. Mindenekelőtt szeretném, ha minden helybeli tudná, hogy Pátynak van egy remek, mindenki számára nyitott könyvtára, tájékozott, készséges, önzetlen és segítőkész könyvtárosa, aki fáradhatatlanul törekszik a színvonal emelésére. Jó lenne, ha Kollár Péternek a Pátyi Kurír 2011. januári számában megjelent írása (Semmiből valamit) minél többeket sarkallna további tettekre ebben az irányban. A könyvtár Irodalmi Klubja olyan ajándék, amelyet ritkán kap az ember. Jöjjön és tapasztalja meg minden irodalom- és színházkedvelő fiatal, felnőtt és idős ember az itt szerezhető élményeket. Színház ez a javából, de nemcsak az. Számomra a hajdani Egyetemi Színpad beszélgetős estjeinek emlékét idézi, amelyek megszólították a hallgatóságot, s amelyek után gondolataink tovább szövődtek. Kiss Eszter varázslatos személyisége sok erős és színes szál szövete. Estjeit a költészet iránti lelkesedés és csodálat, ugyanakkor körültekintő, alapos felkészülés jellemzi. Aranynak a lírája, Eszternek az előadó művészete intellektuális. Az a céljuk is közös, hogy az ismeret átadásával, az irodalmi élmény közvetítésével tanítsák, műveljék közönségüket. Természetesen Eszter estjein is jelen van a humor (és a pletykarovat). Végezetül a színész profizmusáról. Olvasó embernek tekintem magam, bár olvasmányaim zöme szakirodalom. A többi is elsősorban próza. A színházat rajongásig szeretem, de verset ritkán olvasok. Az első esteken zavart, hogy miközben Eszter felolvasta a verseket, a közönség nem őt, hanem a kinyomtatott szöveget követte szemével. Nekem jobban esett ránézni. Később én is rákaptam a szöveg olvasására, amit jól tettem. Rájöttem ugyanis, hogy ha egyszerre látom és hallom a sorokat, nemcsak érteni és élvezni tudom jobban a költeményt, hanem tanulok verset olvasni. Mert azt másképp kell, mint prózát. És most már szívesebben, sőt örömmel veszem kezembe a költeményeket.

Dr. Daróczi Etelka


1. Máramarossziget (románul Sighetu Marmaţiei, Szatmár megye) és Nagyszalonta (Salonta, Bihar megye) között a távolság 273 km, de ha „csak” Nagykárolyról (Carei) gyalogolt, akkor is 137 km-t kellett megtennie. (Nagyszalonta Gyulától északkeletre, légvonalban alig valamivel több, mint 30 km-re fekszik.)
2. „Ercsey Julianna (Nagyszalonta, 1818. május 1 – Budapest, 1885. február 19.) Ercsey ügyvéd és cselédje, Szakmári Erzsébet leánya … Házasságon kívül született (régi szóhasználattal: törvénytelen) leány volt…” Lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ercsey_Julianna
3. Lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_J%C3%A1nos
4. Melankolikus, világgyűlölő, magába zárt hangulat.




Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.
/