Oldalak

2014. szeptember 17., szerda

Meghívó - Az élet ízei: Márton László

A TITKOS ÍNYENC



Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2014. szeptember 22-én, hétfőn, 19 órai kezdettel! Vendégünk: MÁRTON LÁSZLÓ író. Az est moderátora: Molnár Krisztina Rita költő.

Az ÉLET ÍZEI című előadássorozat első vendége a József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas író, drámaíró, novellista és műfordító, aki munkásságával számos szakmai elismerés mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is kiérdemelte.

Vagy kezdjük máshogy. Hiszen ő is máshogy kezdené. Nem ilyen iskolásan. Mondjuk úgy, hogy képzeljünk el egy férfit, aki békésen – hiszen békében van a világgal, már amennyiben az ember békében lehet a világgal, és békében saját magával, már amennyire az ember békében lehet saját magával, vagyis eljutva az evilági békesség maximumáig – bandukol valamelyik pilisi erdőben. Ohó, egy lila pereszke…, mondja, vagy inkább dünnyögi, még inkább gondolja, és lehajol érte. Vajban fogom megpárolni – így határoz, és így is fog cselekedni, ha így gondolja, mert megfontolt személy. Nem kürtöli világgá, a lila pereszke az ő dolga, pedig kürtölhetné, hiszen író, de ennél finomabb eszközökkel éli át és fejezi ki a földön átélt örömeit.


De úgy is lehetne, hogy belevágunk, ahogy Homérosz az Iliász-ba, ahogy séf a marhaszegybe. És azt mondanánk csak úgy in medias res és határozottan, hogy feltűnt nekünk olvasás közben, milyen valóságos, milyen természetes, ahogy Márton László egy-egy írásába csak úgy mellesleg, mintegy véletlenül (lehet írni bármit is véletlenül…?) és jóízűen (igen, jóízűen!) belecsempész egy hasonlatba egy krumplilevest. Vagy egy novellába egy sütni való kacsamájat. Vagy egy negyvenes években játszódó regény fontos pillanatába egy tormamártást.
Hogy ezekben a szövegekben, miközben oly sokszor az élet visszáját mutatják, mégiscsak megjelenik az élet színe. Épp hogy csak. De nagyon is ínycsiklandozóan.

A közönség szeptember 22-én Márton Lászlóval ismerkedhet meg közelebbről. A szerző A mi kis köztársaságunk című könyve a közeljövőben jelenik meg a Kalligram Kiadónál. Az esten zajló beszélgetés közben többek között az 1944-45 fordulóján játszódó új regényéből is hallhatunk részleteket.


Molnár Krisztina Rita





0 hozzászólás - Írja meg a sajátját itt!:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.
/