Oldalak

2010. október 5., kedd

Juhász Gyula, az ismeretlen költő

   Néhány hete beindult végre. A Könyvtár szervezésében létrehozott Irodalmi Klub hivatott szolgálni mostantól a költészet és irodalom népszerűsítését Pátyon. Nép-szerű tolongás egyelőre még nem volt, pedig Kiss Eszter költészeti estjei több mint nagyszerűnek ígérkeznek, inkább nagyszabásúnak. Legalábbis a Juhász Gyula költészetét bemutató klubest ezzel a várakozás tölti el azt a mintegy 20 embert, akik megtiszteltek minket érdeklődésükkel. Most már nem is kell olyan soká, két hét múlva következik a folytatás, aztán meg rendszeresen. Legközelebb Szabó Lőrinc művészete kerül majd terítékre a tea meg kávé mellé – mert ezt kívánta a köz. Mondjuk. Demokratikus beállítódása mellett szimpatikus volt még a t. hallgatóság lelkesedése: alakulóban az interaktivitás, remélhetően egyre többen teszik majd hozzá a magukét. A baráti hangulaton túl persze nem lenne rossz, ha szélesedne a baráti kör is.
   Mitől volt ez az este – az egyik vendég megfogalmazása szerint – olyan varázslatos? Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom: színházat kaptunk. Vagy másképp: egyszemélyes előadást láthattunk Juhász Gyula életéről. Egy másik – nem saját – vélemény szerint: láthattunk egy kicsit a Katona József színház játékából, csak nem kellett hozzá beutazni a városba. Márpedig mi kényelemszerető emberek vagyunk, és ugyan értékeltük, hogy az ülőalkalmatosság wagneri színházi magasságokba emelte a rendezvényt, azért jó lenne lecserélni ezeket az átkozott kemény székeket valami puhábbra. De ettől a nüánsznyi kellemetlenségtől eltekintve, úgy érezhettük, azon az estén megismerkedhettünk Juhász Gyulával, egy ismerőjén, vagyis inkább ismerősén keresztül.
   Ez többek közt Eszter megközelítésének köszönhető. Előadásának elején hangsúlyozta, mennyire fontos egy költő életét alaposan tanulmányozni ahhoz, hogy értsük, miről is szólnak a költeményei. Az életrajzi vezérfonalat felgöngyölítve pillanthattunk be egy mániákus depressziós (PC: bipoláris zavarral küszködő) ember gondolataiba és gondjaiba, melyeknek egy-egy tanári áthelyezés vagy öngyilkossági kísérlet között próbált művészi formát adni – saját költői megítélése szerint kevés sikerrel. A folytonos szorongás attól a tehertételtől, amit az introvertált, bizonytalankodó, gyenge idegzetű személyiség vívott önmagával a megfelelő csatornák megtalálásáért, amelyeken keresztül megmutathatná saját magát és gondolatait, nagyban alakította a Juhász Gyulára jellemző költői gondolatokat és stílust. A költők, írók, művészek körében nem ritka jelenség lehetett állítólag az oka annak, hogy sokan közülük hivatalosan is bipoláris zavarban szenvedtek, róluk hosszú listát hallhattunk. Eszternek ezt az érdekes felvetését, azaz hogy Juhász Gyula alkotói énjét nem a betegsége inspirálta, hanem éppen fordítva, betegsége részben alkotói bizonytalankodásának az eredménye, árnyalja az a részletesen ismertetett életrajzi motívum, miszerint már a költő apja is depresszióban szenvedett, azaz lehetett némi genetikai defekt a családban. (Zárójeles megjegyzés. Érdekes lenne továbbgondolni ezt a tyúk-tojás problémát, azaz tényleg pokolra kell-e mennie annak, aki sikeres költő akar lenni – bár ezt inkább Csíkszentmihályi flow-ban úszó emberétől kellene megkérdezni, vagy Czeizel Endre orvosi-genetikusi elemzései felé vinné el a témát.)
   Az előadás építkezése kényelmesen követhető volt, érdekes kultúrtörténeti adalékokkal és kortársi párhuzamokkal. Hallhattunk többek között a preraffaeliták és a kor nőideáljairól, arról, hogyan lehetetett (vagy illett) együtt élni a dekadens életérzéssel a hétköznapokban, vagy hogy milyen kihívás elé állította a századforduló költőit magyarságtudatuk és a Nyugat-Európából érkező izmusok összehangolása. A korszak és a költő életének alaposabb megismerésére tett kitérők után a fő gondolatmenet mindig egy vers felolvasásában és közös átgondolásában csúcsosodott ki.
   Izgalmas életrajzi kérdések maradtak nyitva, például Juhász Gyulával kapcsolatban álló személyek halála, hogyan fért meg a költő mély vallásossága öngyilkossági kísérleteivel, illetve a Tanácsköztársaságban játszott váratlan szerepével – amivel csak említés szintjén foglalkoztunk. Mégis kereknek és egésznek érezhettük az életrajzi megközelítést. Ennek titka részben a versek reprezentatív összeválogatásában rejlik.
   A varázst viszont – azt hiszem –, mégis a művésznő hitvallásából fakadó előadásmód vonta körénk. Ennek titka pedig: a színészi extrovertáltság Eszter számára nem öncélú magamutogatás, hanem belső késztetés az este folyamán felfedezett kulturális-nyelvi kincseknek egész személyén keresztül történő közvetítésére. Köszönjük a varázslatot, Eszter, és várjuk a folytatást!














 
A fotókat köszönöm Dévai Görgynek!

0 hozzászólás - Írja meg a sajátját itt!:

Megjegyzés küldése

Hozzászólások

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.
/