Oldalak

2010. november 21., vasárnap

Költők és halálképeik, november 10.


A videofelvételt köszönöm Peng Györgynek!



„Ha nem lenne halál, művészet sem lenne.“
(Kosztolányi Dezső)

Akár ez is lehetett volna a mottója Eszter november 10-i előadásának, mely az eredetileg tervezett időponttól, halottak napjától valamelyest eltávolodott, viszont aktualitásából azóta sem veszített. Miközben azon tűnődhettünk, lemondanánk-e a művészetről, az eddigiekhez képest líraibb előadást hallottunk.
A címből és az előre közzétett versösszeállításból is sejthető volt, hogy ezen az estén kevesebb életrajzi adattal és anekdotával találkozunk majd, inkább a költeményeké lesz a főszerep. Így is lett: különböző mélységig hallhattunk életrajzi adalékokat egy-egy költő művének a megértéséhez, de felfogásukat a halálról, illetve annak változásait sokkal jobban tükrözte a versek gondos összeválogatása és lenyűgöző előadásmódja. Az est további újszerűsége Eszter saját fotóiból készített kis kiállítása volt, amelyet a szünetben lehetett alaposabban tanulmányozni. A milánói Cimitero Monumentaleban készült szokatlan felvételek mindenkit megerősíthettek az előadásnak abban az alaptézisében, miszerint a művészek halálról alkotott elképzelései egy-egy korszak, világnézet előterében igencsak változatosak, de még a művész életszakaszaitól függően is.
A halálhoz való viszonyulás filozófiákat elválasztó kérdését vizsgálva az előadás gondolatmenetének lényeges pontja volt az a további megkülönböztetés, miszerint nem csak a halálhoz, hanem a meghaláshoz is különbözőképp közelítettek az elhangzott költemények szerzői: Juhász Gyula, Ady Endre, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós. Az előadás menete ezeknek a költőknek a halálról, a meghalásról alkotott elképzeléseit átalakulásuk folyamatában követte végig. Ennek megfelelően változott a hangulat is: a téma abszurd mivolta ellenére az est elején még derült légkörben jóformán a halál arcába nevettünk, amikor a nyugatos költők képzeteit a meghalásról unaloműző tevékenységként vagy lázadásként értelmeztük, a szünet után viszont ugyanezeknek a költőknek haláluk előtt írt verseiből, illetve Radnóti soraiból áradó komor képek hatására megdöbbenés uralta a befogadóképessége határán álló termet. A téma komolysága ellenére még többen voltak kíváncsiak Eszterre és a rendezvényre, mint legutóbb, mintegy ötvenen.
Mivel a megszokotthoz képest több vers hangzott el, Eszternek nagyobb tere nyílt művészete bemutatására – véleményem szerint minden eddigit felülmúló módon. Az előadást Haydn Búcsú szimfóniája nyitotta meg, és Kosztolányi „Lásd kisfiam” című verse zárta, amely magába sűríti az est folyamán kibontott gondolatokat.


A fotókat köszönöm Kollár Tamásnak!


0 hozzászólás - Írja meg a sajátját itt!:

Megjegyzés küldése

Hozzászólások

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.
/