2010. november 21., vasárnap
Költők és halálképeik, november 10.
vasárnap, november 21, 2010
A videofelvételt köszönöm Peng Györgynek!
„Ha nem lenne halál, művészet sem lenne.“
(Kosztolányi Dezső)
Akár ez is lehetett volna a mottója Eszter november 10-i előadásának, mely az eredetileg tervezett időponttól, halottak napjától valamelyest eltávolodott, viszont aktualitásából azóta sem veszített. Miközben azon tűnődhettünk, lemondanánk-e a művészetről, az eddigiekhez képest líraibb előadást hallottunk.
A címből és az előre közzétett versösszeállításból is sejthető volt, hogy ezen az estén kevesebb életrajzi adattal és anekdotával találkozunk majd, inkább a költeményeké lesz a főszerep. Így is lett: különböző mélységig hallhattunk életrajzi adalékokat egy-egy költő művének a megértéséhez, de felfogásukat a halálról, illetve annak változásait sokkal jobban tükrözte a versek gondos összeválogatása és lenyűgöző előadásmódja. Az est további újszerűsége Eszter saját fotóiból készített kis kiállítása volt, amelyet a szünetben lehetett alaposabban tanulmányozni. A milánói Cimitero Monumentaleban készült szokatlan felvételek mindenkit megerősíthettek az előadásnak abban az alaptézisében, miszerint a művészek halálról alkotott elképzelései egy-egy korszak, világnézet előterében igencsak változatosak, de még a művész életszakaszaitól függően is.
A halálhoz való viszonyulás filozófiákat elválasztó kérdését vizsgálva az előadás gondolatmenetének lényeges pontja volt az a további megkülönböztetés, miszerint nem csak a halálhoz, hanem a meghaláshoz is különbözőképp közelítettek az elhangzott költemények szerzői: Juhász Gyula, Ady Endre, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós. Az előadás menete ezeknek a költőknek a halálról, a meghalásról alkotott elképzeléseit átalakulásuk folyamatában követte végig. Ennek megfelelően változott a hangulat is: a téma abszurd mivolta ellenére az est elején még derült légkörben jóformán a halál arcába nevettünk, amikor a nyugatos költők képzeteit a meghalásról unaloműző tevékenységként vagy lázadásként értelmeztük, a szünet után viszont ugyanezeknek a költőknek haláluk előtt írt verseiből, illetve Radnóti soraiból áradó komor képek hatására megdöbbenés uralta a befogadóképessége határán álló termet. A téma komolysága ellenére még többen voltak kíváncsiak Eszterre és a rendezvényre, mint legutóbb, mintegy ötvenen.Mivel a megszokotthoz képest több vers hangzott el, Eszternek nagyobb tere nyílt művészete bemutatására – véleményem szerint minden eddigit felülmúló módon. Az előadást Haydn Búcsú szimfóniája nyitotta meg, és Kosztolányi „Lásd kisfiam” című verse zárta, amely magába sűríti az est folyamán kibontott gondolatokat.
A fotókat köszönöm Kollár Tamásnak!
A fotókat köszönöm Kollár Tamásnak!
Címkék:
Kiegészítések a "Költők és halálképeik" című előadáshoz
Kedves Barátaim!
Most a zenét küldöm el nektek szeretettel, illetve egy részletes elemzést a műről. Íme:
Haydn, Joseph: fisz-moll Búcsú szimfónia, Nr. 45.
Az előadáson ígért verseket pedig itt találjátok:
Szabó Lőrinc: Lóci és a szakadék
Ady Endre: Közel a temetőhöz
Szabó Lőrinc: Egy egér halálára
Eszter
Most a zenét küldöm el nektek szeretettel, illetve egy részletes elemzést a műről. Íme:
Haydn, Joseph: fisz-moll Búcsú szimfónia, Nr. 45.
Az előadáson ígért verseket pedig itt találjátok:
Szabó Lőrinc: Lóci és a szakadék
Ady Endre: Közel a temetőhöz
Szabó Lőrinc: Egy egér halálára
Eszter
2010. november 7., vasárnap
Meghívó - Költők és halálképeik
Érzed-e, testvér, néha szédülettel
És áhítattal a csodát, hogy élsz itt,
Hogy veled együtt világok kerengnek
S hogy velük együtt néked is a vég int
(Juhász Gyula: Credo, 1924)
Szeretettel meghívjuk Kiss Eszter "Költők és halálképeik" című előadására a Pátyi Könyvtárba! A klubest időpontja: 2010. november 10. szerda, 19.30-21.00 óra.
Az est folyamán a következő versekkel foglalkozunk: letöltés.
Az est folyamán a következő versekkel foglalkozunk: letöltés.
2010. november 2., kedd
Szabó Lőrinc-est, október 27.
A videofelvételt ezúton is köszönöm Peng Györgynek!
Múlt hét szerdán elérkezett Kiss Eszter művésznő rendezvénysorozatának második előadása, amit már többen vártak az érdekfeszítő téma miatt: ezúttal Szabó Lőrinc költészetével foglalkoztunk. A várakozást érdeklődés is követte, ami számszerűen kb. 40 főben realizálódott – látványos fejlődés az előző rendezvényhez képest. A költő népszerűségén túl minden bizonnyal benne volt ebben a Juhász Gyula költészetét tematizáló előző klubest varázsa, meg egy kicsit a marketing hatása.
Szabó Lőrinc művészetéért azonban nemcsak a vendégek lelkesednek, de az előadás bevezetőjében, illetve az est folyamán később elhangzott megjegyzésekből kiderült, Eszter már gimnazista kora óta rajong érte. Gyanús volt, hogyan hódíthatott meg a költő annyi nőt, holott nem volt szépségideál, de aztán megtudtuk: a filozófiájának nem lehet ellenállni. Következésképpen az előadó e két kiindulópont köré építette fel az előadás gondolatmenetét. Valószínűleg szerepet játszott Eszter rajongásában egyébként az a körülmény is, hogy egyik diákkori barátnője a költő unokája volt. Mindenesetre ez a lelkesedés a mai napig tart, amiből barátság született Kabdebó Lóránttal, Szabó Lőrinc hagyatékának egyik legjelesebb kutatójával. Rajta keresztül eljutott a publikálatlan forrásokig is, amiből néhány érdekességet megcsillantott számunkra az este folyamán. További következménye ennek a rajongásnak az a tévéjáték, amelyben a költő feleségét és szerelmét alakítja egyszerre Kozák András oldalán, és amit az előadás után közösen meg is néztünk. Ilyesmiről maradt le az, aki kihagyta a klubestet. Bánhatja, de vigasztalja az a körülmény, hogy a tévéfilmet valamint az előadást felvételről utólag is megnézheti a Könyvtárban – igaz, a hangulatért nem kárpótolja.
Az előadás alatt több vers hangzott el, mint Juhász Gyulától múltkor, most ugyan többször csak részletek, mivel Szabó Lőrinc költeményei hosszabbakra sikerültek. A sok verset magam részéről nagyon élveztem, kár, hogy most nem követték egymást olyan szigorú sorrendben a papíron, ahogyan elhangzottak – ugyanis az előadásokon a verseket nem csak hallgatjuk, hanem szemünkkel is követjük a hozzászólások megkönnyítése érdekében –, kissé zavaró volt felolvasás közben a folyamatos zörgés az ide-oda lapozgatás miatt. Hogy a terjedelmes szövegek Szabó Lőrinc költői erősségei vagy gyengéi közé számítanak-e, azt nem tudom, de az utókor mindenképpen hálás érte, mert amint megtudtuk, költői és publicisztikai munkássága mellett grafomán hajlamánál fogva nem csak sok ezer levelet írt élete során, hanem egészen egyedülálló módon ránk hagyta gondolatait verseinek keletkezési körülményeiről is, feljegyzések formájában. Ezt ma Kabdebó Lóránt gondozásában a „Vers és valóság” című kötetben tanulmányozhatja az utókor. (Művei közül jó párat a Könyvtár is tárol, jó lenne, ha megvehetnénk már az újabb kiadást.)
Az életrajzi megközelítésű előadás elején a költő gyerek- és ifjúkorának meghatározó élményeivel kapcsolatban arról hallhattunk, hogy már ekkortól kettősség jellemezte személyiségét, ami végigkísérte egész életén: az iskolában egyszerre mintatanuló és lázadó diák, fiatal költőként pedig ragaszkodik a klasszikus verseléshez, és egyszersmind keresi az utat a modernséghez. A lázadó hajlam ellenpólusát Babits Mihályban találja meg, akivel egy csapásra barátságot kötnek. Tovább korszakolva életét, végigkísérhettük költői és szellemi fejlődését, lelki szenvedéstörténetének stációit, valamint felfogását a társadalomról. Megismerkedhettünk a realizmushoz való viszonyával, valamint az ezzel való kísérletezés közben feltalált, sajátosan Szabó Lőrinci csattanóval a realista versei végén. Eszter nagyon elegánsan fűzte múltkori előadásának mondandóját az előadás menetébe, összekapcsolva Juhász Gyula pályáját Szabó Lőrincével. Utóbbi költői és szellemi fejlődésében meghatározó élmény volt a beteg Juhász Gyulával való találkozás, ez nagyban hatott rá annak az egészen sajátos látásmódnak a kialakulásában, ami további költeményeit jellemezte, és aminek aztán a magyar irodalomban több követője is akadt: rájött ugyanis, hogy verseiben kísérleti alanynak használhatja önmagát, és egyben megfigyelője is lehet ennek a kísérletnek. Aktor és néző kettős látásmódjának álomszerű állapota ettől fogva végigkíséri költészetét.
Eszter a költő életét alapvetően meghatározó nőügyek közül a legalapvetőbbet emelte ki és mutatta be, Vékesné Korzáti Erzsébettel való viszonyát. Életrajzi pletykákból ezúttal kevesebbet hallhattunk – amit személy szerint sajnálok az előadó fentebbi ismeretségei okán –, viszont nagyon feszített volt az előadás tempója a végére tervezett filmvetítés miatt. A kávé- / teaszünet után lejátszott tévéfilm hatására az előadás most inkább kissé multimédiás lett, mint interaktív, de ötletes új szín a klub életében, számomra tovább fokozta az előadás színházi jellegét – véleményem szerint megfontolandó lenne a továbbiakra nézve is.
Ismét briliáns előadást hallottunk, és a fűtés automatikus leállása ellenére is (ígérem, ez legközelebb nem lesz!) nagyon jól éreztük magunkat. Már csupán azt nem értem: az iskolában eddig miért csak a „Nyitnikék”-ről hallottam Szabó Lőrinc kapcsán..? Eszter ígérete szerint fogunk még találkozni Szabó Lőrinccel az előadásokon…
A fotókat köszönöm Karvázy Szabolcsnak!
2010. október 23., szombat
Meghívó - Szabó Lőrinc klubest
Szeretettel várjuk a Könyvtárba Kiss Eszter művésznő következő előadóestjére, melynek témája Szabó Lőrinc élete és költészete. A klubest időpontja: 2010. október 27. szerda, 19.30-21 óra.
Mi még?
Mi volt szép? Mi még? Kapásból, s ahogy
Kína mondja: a Tízezer Dolog,
az Egész Élet. Napfény, hópehely.
Nőkből, lányokból még egy tízezer.
Tízezer dal, kép, szobor. A tudás.
A nagy Szfinx s a papírgyártó darázs.
Tízezer álom, vers és gondolat.
A Cuha völgye. Mikroszkóp alatt
a lélek. A bors keresztmetszete.
Repülőgépről Svájcra nézni le.
Egy távolodó csónak. Meduzák
Helgolandnál. Kalypszó. Egy faág
a börtönből. Kislányom mosolya.
Az igazság. A régi Korcula.
Mosztár tücskei. Párizs. Titisee.
Tíz fényévem a Sziriusz felé...
Nem, nem, így a leltár is töredék:
Szép volt a vágy, hogy Semmi Sem Elég!
Tücsökzene 347.
Az est folyamán a következő versekkel foglalkozunk: letöltés.
Mi még?
Mi volt szép? Mi még? Kapásból, s ahogy
Kína mondja: a Tízezer Dolog,
az Egész Élet. Napfény, hópehely.
Nőkből, lányokból még egy tízezer.
Tízezer dal, kép, szobor. A tudás.
A nagy Szfinx s a papírgyártó darázs.
Tízezer álom, vers és gondolat.
A Cuha völgye. Mikroszkóp alatt
a lélek. A bors keresztmetszete.
Repülőgépről Svájcra nézni le.
Egy távolodó csónak. Meduzák
Helgolandnál. Kalypszó. Egy faág
a börtönből. Kislányom mosolya.
Az igazság. A régi Korcula.
Mosztár tücskei. Párizs. Titisee.
Tíz fényévem a Sziriusz felé...
Nem, nem, így a leltár is töredék:
Szép volt a vágy, hogy Semmi Sem Elég!
Tücsökzene 347.
Az est folyamán a következő versekkel foglalkozunk: letöltés.
2010. október 5., kedd
Juhász Gyula, az ismeretlen költő
Néhány hete beindult végre. A Könyvtár szervezésében létrehozott Irodalmi Klub hivatott szolgálni mostantól a költészet és irodalom népszerűsítését Pátyon. Nép-szerű tolongás egyelőre még nem volt, pedig Kiss Eszter költészeti estjei több mint nagyszerűnek ígérkeznek, inkább nagyszabásúnak. Legalábbis a Juhász Gyula költészetét bemutató klubest ezzel a várakozás tölti el azt a mintegy 20 embert, akik megtiszteltek minket érdeklődésükkel. Most már nem is kell olyan soká, két hét múlva következik a folytatás, aztán meg rendszeresen. Legközelebb Szabó Lőrinc művészete kerül majd terítékre a tea meg kávé mellé – mert ezt kívánta a köz. Mondjuk. Demokratikus beállítódása mellett szimpatikus volt még a t. hallgatóság lelkesedése: alakulóban az interaktivitás, remélhetően egyre többen teszik majd hozzá a magukét. A baráti hangulaton túl persze nem lenne rossz, ha szélesedne a baráti kör is.
Mitől volt ez az este – az egyik vendég megfogalmazása szerint – olyan varázslatos? Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom: színházat kaptunk. Vagy másképp: egyszemélyes előadást láthattunk Juhász Gyula életéről. Egy másik – nem saját – vélemény szerint: láthattunk egy kicsit a Katona József színház játékából, csak nem kellett hozzá beutazni a városba. Márpedig mi kényelemszerető emberek vagyunk, és ugyan értékeltük, hogy az ülőalkalmatosság wagneri színházi magasságokba emelte a rendezvényt, azért jó lenne lecserélni ezeket az átkozott kemény székeket valami puhábbra. De ettől a nüánsznyi kellemetlenségtől eltekintve, úgy érezhettük, azon az estén megismerkedhettünk Juhász Gyulával, egy ismerőjén, vagyis inkább ismerősén keresztül.
Ez többek közt Eszter megközelítésének köszönhető. Előadásának elején hangsúlyozta, mennyire fontos egy költő életét alaposan tanulmányozni ahhoz, hogy értsük, miről is szólnak a költeményei. Az életrajzi vezérfonalat felgöngyölítve pillanthattunk be egy mániákus depressziós (PC: bipoláris zavarral küszködő) ember gondolataiba és gondjaiba, melyeknek egy-egy tanári áthelyezés vagy öngyilkossági kísérlet között próbált művészi formát adni – saját költői megítélése szerint kevés sikerrel. A folytonos szorongás attól a tehertételtől, amit az introvertált, bizonytalankodó, gyenge idegzetű személyiség vívott önmagával a megfelelő csatornák megtalálásáért, amelyeken keresztül megmutathatná saját magát és gondolatait, nagyban alakította a Juhász Gyulára jellemző költői gondolatokat és stílust. A költők, írók, művészek körében nem ritka jelenség lehetett állítólag az oka annak, hogy sokan közülük hivatalosan is bipoláris zavarban szenvedtek, róluk hosszú listát hallhattunk. Eszternek ezt az érdekes felvetését, azaz hogy Juhász Gyula alkotói énjét nem a betegsége inspirálta, hanem éppen fordítva, betegsége részben alkotói bizonytalankodásának az eredménye, árnyalja az a részletesen ismertetett életrajzi motívum, miszerint már a költő apja is depresszióban szenvedett, azaz lehetett némi genetikai defekt a családban. (Zárójeles megjegyzés. Érdekes lenne továbbgondolni ezt a tyúk-tojás problémát, azaz tényleg pokolra kell-e mennie annak, aki sikeres költő akar lenni – bár ezt inkább Csíkszentmihályi flow-ban úszó emberétől kellene megkérdezni, vagy Czeizel Endre orvosi-genetikusi elemzései felé vinné el a témát.)
Az előadás építkezése kényelmesen követhető volt, érdekes kultúrtörténeti adalékokkal és kortársi párhuzamokkal. Hallhattunk többek között a preraffaeliták és a kor nőideáljairól, arról, hogyan lehetetett (vagy illett) együtt élni a dekadens életérzéssel a hétköznapokban, vagy hogy milyen kihívás elé állította a századforduló költőit magyarságtudatuk és a Nyugat-Európából érkező izmusok összehangolása. A korszak és a költő életének alaposabb megismerésére tett kitérők után a fő gondolatmenet mindig egy vers felolvasásában és közös átgondolásában csúcsosodott ki.
Izgalmas életrajzi kérdések maradtak nyitva, például Juhász Gyulával kapcsolatban álló személyek halála, hogyan fért meg a költő mély vallásossága öngyilkossági kísérleteivel, illetve a Tanácsköztársaságban játszott váratlan szerepével – amivel csak említés szintjén foglalkoztunk. Mégis kereknek és egésznek érezhettük az életrajzi megközelítést. Ennek titka részben a versek reprezentatív összeválogatásában rejlik.
A varázst viszont – azt hiszem –, mégis a művésznő hitvallásából fakadó előadásmód vonta körénk. Ennek titka pedig: a színészi extrovertáltság Eszter számára nem öncélú magamutogatás, hanem belső késztetés az este folyamán felfedezett kulturális-nyelvi kincseknek egész személyén keresztül történő közvetítésére. Köszönjük a varázslatot, Eszter, és várjuk a folytatást!
Mitől volt ez az este – az egyik vendég megfogalmazása szerint – olyan varázslatos? Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom: színházat kaptunk. Vagy másképp: egyszemélyes előadást láthattunk Juhász Gyula életéről. Egy másik – nem saját – vélemény szerint: láthattunk egy kicsit a Katona József színház játékából, csak nem kellett hozzá beutazni a városba. Márpedig mi kényelemszerető emberek vagyunk, és ugyan értékeltük, hogy az ülőalkalmatosság wagneri színházi magasságokba emelte a rendezvényt, azért jó lenne lecserélni ezeket az átkozott kemény székeket valami puhábbra. De ettől a nüánsznyi kellemetlenségtől eltekintve, úgy érezhettük, azon az estén megismerkedhettünk Juhász Gyulával, egy ismerőjén, vagyis inkább ismerősén keresztül.
Ez többek közt Eszter megközelítésének köszönhető. Előadásának elején hangsúlyozta, mennyire fontos egy költő életét alaposan tanulmányozni ahhoz, hogy értsük, miről is szólnak a költeményei. Az életrajzi vezérfonalat felgöngyölítve pillanthattunk be egy mániákus depressziós (PC: bipoláris zavarral küszködő) ember gondolataiba és gondjaiba, melyeknek egy-egy tanári áthelyezés vagy öngyilkossági kísérlet között próbált művészi formát adni – saját költői megítélése szerint kevés sikerrel. A folytonos szorongás attól a tehertételtől, amit az introvertált, bizonytalankodó, gyenge idegzetű személyiség vívott önmagával a megfelelő csatornák megtalálásáért, amelyeken keresztül megmutathatná saját magát és gondolatait, nagyban alakította a Juhász Gyulára jellemző költői gondolatokat és stílust. A költők, írók, művészek körében nem ritka jelenség lehetett állítólag az oka annak, hogy sokan közülük hivatalosan is bipoláris zavarban szenvedtek, róluk hosszú listát hallhattunk. Eszternek ezt az érdekes felvetését, azaz hogy Juhász Gyula alkotói énjét nem a betegsége inspirálta, hanem éppen fordítva, betegsége részben alkotói bizonytalankodásának az eredménye, árnyalja az a részletesen ismertetett életrajzi motívum, miszerint már a költő apja is depresszióban szenvedett, azaz lehetett némi genetikai defekt a családban. (Zárójeles megjegyzés. Érdekes lenne továbbgondolni ezt a tyúk-tojás problémát, azaz tényleg pokolra kell-e mennie annak, aki sikeres költő akar lenni – bár ezt inkább Csíkszentmihályi flow-ban úszó emberétől kellene megkérdezni, vagy Czeizel Endre orvosi-genetikusi elemzései felé vinné el a témát.)
Az előadás építkezése kényelmesen követhető volt, érdekes kultúrtörténeti adalékokkal és kortársi párhuzamokkal. Hallhattunk többek között a preraffaeliták és a kor nőideáljairól, arról, hogyan lehetetett (vagy illett) együtt élni a dekadens életérzéssel a hétköznapokban, vagy hogy milyen kihívás elé állította a századforduló költőit magyarságtudatuk és a Nyugat-Európából érkező izmusok összehangolása. A korszak és a költő életének alaposabb megismerésére tett kitérők után a fő gondolatmenet mindig egy vers felolvasásában és közös átgondolásában csúcsosodott ki.
Izgalmas életrajzi kérdések maradtak nyitva, például Juhász Gyulával kapcsolatban álló személyek halála, hogyan fért meg a költő mély vallásossága öngyilkossági kísérleteivel, illetve a Tanácsköztársaságban játszott váratlan szerepével – amivel csak említés szintjén foglalkoztunk. Mégis kereknek és egésznek érezhettük az életrajzi megközelítést. Ennek titka részben a versek reprezentatív összeválogatásában rejlik.
A varázst viszont – azt hiszem –, mégis a művésznő hitvallásából fakadó előadásmód vonta körénk. Ennek titka pedig: a színészi extrovertáltság Eszter számára nem öncélú magamutogatás, hanem belső késztetés az este folyamán felfedezett kulturális-nyelvi kincseknek egész személyén keresztül történő közvetítésére. Köszönjük a varázslatot, Eszter, és várjuk a folytatást!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)